oldalak: 1 2 3 4
Iszak Eszti Japánban szenvedett cipőbalesetet |
Sztárok vonultatták fel az idei nyár legújabb cipőtrendjeit
|
Lapos talpú, tűsarkú, színes vagy klasszikus fekete, nem kell választani, hiszen minden a lábbelik bűvöletében telt az exkluzív cipőbemutatón. A különleges üzletmegnyitón kifutóra lépett Iszak Eszti, Pikali Gerda, Pál Dénes és Szentgyörgyi Rómeó is. Iszak Eszti elárulta, egyszer a japán utcákon hagyta cserben kedvenc cipője, az est házigazdája Lakatos Márk pedig bevallotta, akár egy kis cipőbe is beleszorítja lábát a tökéletes megjelenés érdekében. Az estén a Voice nyertese Pál Dénes egy egészen új arcáról mutatkozott be: modellként debütált.
„Egyszer Japánban az utcán hagytam el a cipőm talpát, amit a táskámba rejtve cipeltem hazáig, mivel szerettem volna megjavíttatni, végül sajnos meg kellett válnom tőle.” – elevenítette fel kedvenc cipős kalandját Iszak Eszti. „A hétköznapokon inkább a lapos talpú részesítem előnyben, hiszen rengeteget rohangálok, és a tömegközlekedésnél is ez praktikusabb a viselet. Színeket tekintve nálam a barna dominál, ahogy a ruháim többségénél is, idén azonban előszeretettel választom én is a neon színeket. Nem gondolom, hogy egy lány csak extra magas sarkú cipőben lehet nőies, így nem is ragaszkodom hozzá, ha mégis úgy adódik, a platform fazonú topánokat részesítem előnyben. Fontos, hogy a cipőm tartsa a lábamat, de a bokapántot például nem szeretem.” – tette hozzá a VIVA TV csinos műsorvezetője.
Pál Dénes a letisztult stílus híve.„Számomra fontos, hogy egy cipő ne csak jól nézzen ki, de kényelmes is legyen. Leginkább a visszafogott és elegáns darabok jellemezik a ruhatáramat. A nyárra készülve éppen egy hónapja leptem meg magam egy sportosabb lábbelivel. Nagyon szeretem a tornacipőket, amikből jó néhány kedvencemet a végsőkig hordtam.” – mondta a Voice nyertese, akinek bár a kék a kedvenc színe, elárulta, cipők terén még barátkoznia kell az élénkebb darabokkal.
Lakatos Márk a stílus megszállottjaként akár kényelmét is feladja egy-egy szép cipő kedvéért. „Nekem az esztétika fontosabb, mint a praktikum. Sokszor a kényelmet háttérbe szorítom, akár még egy számmal kisebb cipőt is képes vagyok megvenni, ha beleszeretek az adott modellbe.” – mesélte Lakatos Márk. „Az idei szezonban a színeké a főszerep, sokan mégsem merik ruházatukban ezt a trendet követni, de a lábbelik terén mindenki kiélhetni magát, hiszen igazán jópofa, üde, modern darabok kerültek a polcokra. Hódítanak a saruk, a szandálok, a nyitott orrú kiscipők, amelyek már klasszikus darabnak számítanak, platformmal kombinálva pedig modern viseletet kölcsönöznek.”
|
Maison Marquise - Tóth Bori új márkája |
|
2013. május 28-án este ismét a divaté volt a főszerep, hiszen 12. alkalommal tartotta meg a BLOOM Fashion Group a Budapest Fashion Nightot, a magyar divatkultúrát népszerűsítő rendezvénysorozat legújabb eseményét, amely ezúttal is két teltházzal zárta kapuit. A tavaszi BFN-en Magyarországon elsőként mutatkozott be Tóth Bori új márkája. A moszkvai divathéten hatalmas sikert aratott a tervezőnő új márkája, a Maison Marquise, olyannyira, hogy el is nyerte a legjobb couture kollekciónak járó díjat. A Boscolóban a hazai közönség is lelkesen és elismerően fogadta az új márka bemutatkozását, nem is meglepő, hiszen minden ruhából áradt a végtelen elegancia és a finom előkelőség megfoghatatlan életérzése. Az est egyik meglepetéseként Epres Panni, az itthon és nemzetközi viszonylatban is jól ismert modell, a The Beauty Ambassador oszlopos zsűritagja is kifutóra lépett.
A Bloom Fashion Group hazai divatot támogató rendezvénysorozata a legrégebbi magyarországi minőségi divatesemény-sorozat, amelynek évek óta a Boscolo konferenciaközpont ad otthont. A BFN hatalmas népszerűségnek örvend, mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy most is két alkalommal léptek kifutóra a modellek, annak érdekében, hogy minden vendég kényelmesen tudja élvezni a bemutatót.
A Budapest Fashion Nights olyan társadalmi esemény, amely hosszú évek óta alkalmat szolgáltat arra, hogy kellemes, kötetlen keretek között beszélgethessünk a magyar divatkultúráról. Egy olyan rendezvénysorozat, amely minden alaklommal más és más hazai divattervezőt hív meg, és biztosítja, hogy az aktuális kollekció színvonalas fashion est keretén belül mutatkozhasson meg.
|
Az elfeledett rózsaszínű blúz |
Tavaszi nagytakarítás a ruhásszekrényben
|
Megérkezett a jó idő, végérvényesen búcsút inthetünk a télikabátnak, sálnak, sapkának, csizmának. Annak ellenére, hogy nagyon vártuk már ezt a pillanatot, hirtelen egy kicsit elbizonytalanodhatunk, és felmerülhet bennünk a jól ismert felismerés: mit vegyek fel, nincs egy rongyom sem! Ami persze nem igaz, csak az eddig a szekrényből rutinszerűen kiemelt nadrág, pulóver kombináció lehet, hogy nem a legmegfelelőbb. Hiszen ahogy a természet is feléled, mi is a megújulás, a felfrissülés, az újrakezdés igényével szembesülünk a ruhásszekrényünk előtt állva.
Nézzük meg, mit rejtenek a ruhásszekrényünk polcai, fiókjai, és végezzünk egy jó alapos tavaszi nagytakarítást. Egyszerű feladatnak tűni, de sokunk számára nem biztos, hogy az. Szilágyi Eszter ruhatervező, stylist szakembernek nagy tapasztalata van a női megjelenés kreatív megtervezésében, létrehozásában, tanácsaival jó néhány fontos szempontot tár elénk a szekrénymustrához.
Mindig tartsuk szem előtt a megújulásunk igényét, hogy a ruhadarabok viselete során jól érezzük magunkat, a ruha illeszkedjen életkorunkhoz, testalkatunkhoz egyszerűen „működjön” rajtunk. Válogassunk ki minden egyes ruhadarabot, szín, fazon, anyag szerint. Minden évnek megvannak a maga divatszínei, de feketét és hófehéret például nem hordhat mindenki. A műszálas anyagok is újra meg újra előtérbe kerülnek – szerencsére a természetes szálból készülő textíliák még mindig időtállóbbak és kelendőbbek.
Tavasszal, vágyunk a színekre, mintákra, libbenő, könnyű anyagokra. Csillanó ékszerekre, finom fehérneműre. Fontos, hogy megnézzük magunkat a tükörben, a bőrünket, az alakunkat, a hajunk színét. És váljunk meg MINDENTŐL könyörtelenül, ha nem áll már jól! A „majdnem jó”, ebben az esetben nem elég, tiszteljük és becsüljük önmagunkat. A szelektálásnál elsőként biztos, hogy a kedvenc ruhadarabjaink kerülnek a kezünk közé, de legyünk valóban könyörtelenek a ruhákhoz. Nem a ruha a fontos, hanem a nő a ruhájában. Akadhat egy-egy olyan darab is, melynek alapanyaga, színe is megfelelő, csak a fazon nem szerencsés már. Egy jó varrónő és némi fantázia csodákra képes! Előfordulhat, hogy olyan holmikra akadunk a szekrény alján, melyek egy új kiegészítővel, más összeállítással, kompléban jobban illenek egyéniségünkhöz, ahhoz, akik most vagyunk. Mert például van az a rózsaszínű blúz…valaha tetszett, megvettük, aztán valahogy otthon már mégsem volt olyan jó, vagy kiderült, hogy a cipő, a nadrág, amivel viselni szerettük volna, egészen más árnyalat…sebaj, a cipő már úgysincs meg, viszont van egy isteni fekete szoknya, amihez pont ez a szín gyönyörű, friss és romantikus.
Tehát válogassunk, rendezzük újra, alakítsuk át, és könyörtelenül váljunk meg minden darabtól, melyek nem támogatják, hogy nyárra teljes fényünkben tündökölhessünk.
|
A Desigual megnyitotta első saját üzletét Magyarországon |
|
A Desigual, a világ egyik legkiemelkedőbb divatmárkaja csütörtökön nyitotta meg első magyarországi üzletét Budapest egyik legforgalmasabb bevásárlóközpontjában, a WestEnd City Centerben.Az ünnepélyes üzletmegnyitón a hazai zenei élet kiválóságai, Palya Bea, Harcsa Veronika és Lola is tiszteletüket tették, egyúttalkifejezve a márka iránti rajongásukat.
Színes, lendületes, bohó – pont olyan, mint, amilyen én vagyok - kacagott Palya Bea. -Régóta vásárolom a márka egyes darabjait, szoknyákat, táskákat, kabátokat, de a teljes kollekciót minidg valamely külföldi túrám során tudtam csak beszerezni. Örülök, hogy most már Budapesten is feltöltődhetek, ha egy kis igazi spanyolságra vágyom.
Harcsa Veronika és Lola is talált szívéhez közel álló darabokat az üzletben.- Igazi tavaszi ruhákat találtam, csupa szín, csupa energia, most már csak a jó időnek kell végre megérkeznie, hogy viselni is tudjam – mondta Lola.
Az üzlet a márka női, férfi, cipő és kiégészítő kollekcióját kínálja a hazai vásárlóknak. Minden Desigual üzlet különleges dizájnnal várja a márka szerelmeseit. A budapesti üzlet nemcsak a világítástechnikával, hangzás- és fényvilágával, hanem a pozitiv, vidám hangulatával is prezentálja a Desigual életérzést. Főbb jellemzői az optimizmus és a színes, egyedi tervezés. A cég 1984-ben kezdte meg működését az alábbi szlogennel: "Desigual, nem ugyanaz".
|
Fashion Bar: luxusmárka shopping party |
|
Roberto Cavalli, Gucci, Chanel – márkák, amelyek hallatán a nők elismerően bólintanak. Vagy ennél több: mennek és vásárolnak. Egy egyedülálló magyar kezdeményezés, a Fashion Bar keretében most bárki számára elérhetővé válnak a híres tervezők darabjai egy hétvégi, három napos bevásárló buli keretében.
Míg Párizsban, Londonban, New Yorkban már hatalmas népszerűségnek örvendenek, Magyarországon még gyerekcipőben járnak az ún. pop-up üzletek, amelyek mindig máshol bukkannak fel. Ennek egy speciális válfaja a Fashion Bar, amely egy egyedülálló hazai kezdeményezés, az első pop up luxus használt ruha- és kiegészítő vásár. Itt ráadásul nem csak vásárolni, de eladni is lehet. A kezdeményezést két nő, egy volt bankos és egy szépségiparból jött alapító jegyzi, akiknek közös pontjuk a divat és a márkák szeretete és ismerete.
A március 22-i nyitó buli után havonta egy hétvégén nyílik majd igazi divatüzlet egy-egy pesti szórakozóhelyen, ahol kedvelt, híres női divatmárkák között lehet válogatni, akár féláron, miközben a hölgyek párja a bárban meccset nézhet, brunchot, ebédet vagy akár vacsorát fogyaszt.
A Fashion Bar hol „KELL napot”, hol „NEM KELL napot” rendez. Az elsőnél a hónap valamelyik napján vásárolni lehet, a másodiknál pedig bevinni a megunt, már nem használt, de jó állapotban lévő márkás darabokat, ahol ezeket be is veszik, majd a következő KELL napon eladják. Olyan márkák közül lehet választhat, mint Gucci, Chanel, Cavalli, de akad Tommy Hilfiger és Replay, valamint olyan ’fast fashion’ darabok is kaphatóak illetve eladhatóak, mint például a Zara vagy a Mango.
A ruhák stílusosan elhelyezve lógnak, egyedi árakkal. Eközben zene szól, így lesz az eseménynek „shopping party” hangulata, ahol egyszerre lehet zenét hallgatni, enni, inni és vásárolni. További információk: www.facebook.com/fashionbar. A csak a Facebookon terjedő eseményre már több mint 300-an jelezték részvételüket.
A Fashion Bar első állomása: Pezsegő Bár Budapest, 1065, Hajós utca 25. 2013. március 22-24. 10 -18 h.
|
Egy hétvégére Budapest a divat fővárosa |
2013. március 22-23. Millenáris D épület
|
Octavio Pizarro, Christine Phung, Miki Mialy - azon fiatal tervezők, akik Párizsból formálják a világ divatját, március 22-23-án pedig Budapestre látogatnak kollekciójukkal.
A divat fogalma a XVII. századi Franciaországban alakult ki a Napkirály udvarában: ekkor minden európai udvar mintának tekintette a francia udvari szokásokat. Ma is több divattervező Párizst választja alkotási helyének.
Octavio Pizarro Chiléből repült egészen Párizsig, hogy megvalósítsa nagy álmát, és divattervező legyen. Saját kollekciójának elkészítéséig volt Maison Jean Louis Scherrer tervezőasszisztense, a Maison Jaques Fath művészeti igazgatója, végül pedig a Guy Laroche ready to wear kollekciók tervezését irányította. Ugyan már több évtizede a divat egyik fővárosában él, kedvenc időtöltése még mindig elveszni Párizsban, majd ismeretlenként szemlélni. Octavio olyannyira jól teremti meg a harmóniát két kontinens eltérő hagyományai közt, és keveri a francia sikket a dél-amerikai alapanyagokkal, hogy a ruháit Michelle Obama, Cecilia Morel, Chile first ladyje és Milla Jovovich is viselte már.
A 2011-ben City of Paris divattervezői nagydíjat elnyert Christine Phung tavaly a Mango Fashion Awards finalistái között is helyet kapott. Jó mesterei voltak, hiszen előtte több mint tíz évig a legnevesebb párizsi divattervezők oldalán szerzett tapasztalat a saját nevét viselő márkája megalapításáig. Baby Dior, Jean Paul Gaultier, Lacoste, See by Chloé – azon divatházak, illetve márkák, ahol a feltörekvő tervezőnő tanulóévei során megfordult. Legemlékezetesebb divatshow-ja Jean Paul Gaultier-hoz köti. 2003-ban volt gyakornok a dizájner csapatában, amikor egy Haute Couture Collection Show-t készítették elő a Louvre-ban. A show elképesztő volt: lézer installációval egy hagyományos párizsi lakást jelenítettek meg neon színekben – emlékszik vissza Christine.
Miki Mialy japán divattervező első diplomáját Osakában, a népszerű divatiskolában a Mode Gakuen-ben szerezte, első kollekcióját pedig 1992-ben Párizsban mutatta be. Első boltja is Párizshoz köti, amit 2002-ben nyitott meg Haut-Marais néven. A divat fővárosa elismeri munkásságát, amit mi sem támaszt alá jobban, minthogy két éve megkapta a Paris capital de la mode elismerést. A mesemondónak aposztrofált tervezőnél a minőség, a design és az eredetiség áll a középpontban; tudatosan választja meg a színeket és a tónusokat, törekszik a kollekció összhangjára.
A részletes program: http://www.ellemagazin.hu/ELLE-Fashion-Show/2013/02/20/Divatbemutatok/
|
Állt a bál a Sugarbird lányoknál |
|
Hamupipőke álma valóra vált! A báli szezon kellős közepén mutatták be legújabb ruhakölteményeiket a Sugarbird népszerű arcai és kreatív csapata. Az exkluzív divatshow-n mindenki megtalálhatta a saját ízlésének megfelelő darabot, legyen akár a szupermini vagy a maxiruhák szerelmese. A szemet gyönyörködtető látvány mellett, a hangulatot Csobot Adél és Muri Enikő is fokozta egy-egy igazán dögös dallal.
Hogy mi kell egy tökéletes estéhez? Előkelő ruhák, elegáns helyszín, és mámorító hangulat… Pontosan tudja ezt Bódi Sylvi, Dukai Regina, Zimány Linda és Debreczeni Zita is, akik már alig várták, hogy bemutathassák rajongóiknak a báli kollekciójuk darabjait. Dukai Regina az élénk színek szerelmese, így kissé rendhagyó módon álmodta kifutóra estélyi ruháit. „A Sugarbirdben mindig is az elegáns ruhák adták a fő irányvonalat, de a mai estén a báli szezon apropóján még inkább hangsúlyt kaptak a szaténból, csipkéből és selyemből készült exkluzív darabok. Az én ruháim ebben a kollekcióban is már egy kicsit a nyarat idézik, mindenképpen el akartam szakadni a sötét, egyszerű színektől és formáktól, megmutatva, hogy ezek az árnyalatok is képviselhetik az eleganciát” – számolt be Regina.
Debreczeni Zita ruhái Regináéval ellentétben a visszafogottabb, klasszikus stílust hirdették. „Hozzám inkább a kiskosztümök, ingek passzolnak, vagyis a kicsit konzervatívabb stílus. Ennek egyszerű oka van, régen elég fiús lány voltam, szerettem eltakarni magam, de harminc felett azért már váltani kell, és én ebben a klasszikus vonalban találtam meg önmagamat. A közönség szereti ezt a kicsit Audrey Hepburn-ös hangulatot, és az elegáns ruhákhoz kimondottan passzol ez a kicsit decens, visszafogott irány” – mesélte Zita, jellemezve kollekcióját. „A számos exkluzív ruhadarab közül is kiemelkedett az az extravagáns gyöngyös mennyasszonyi ruha, amelynek egyik különlegességét az elöl nyitott, hátul hosszú fazon adta, kiválóan ötvözve a klasszikus vonalat a legmerészebb trendekkel. Az este másik nagy kedvence a csipke volt, amely többször is visszaköszönt vagányabb rövid, áttetsző vagy akár földig érő verzióban” – tudtuk meg Jagasics V. Csonka Hedvigtől, a márka tulajdonosától.
A divatshow után a Covergirls tagjai a kreatív tervező csapattal és olyan sztárokkal folytatták az estét, mint az Irigy Hónaljmirigyes Varga Győző, Weisz Fanni, Dzsudzsák Balázs, a Hooliganses Endi, Fehér Balázs, Szunai Linda, Müller Attila vagy Vásáry André.
|
Keressük az ország szépségnagykövetét |
|
Országunk szépségnagykövetét keresi Epres Panni, egy hazai divatügynökséggel karöltve. A gyönyörű, kétgyermekes modell a nem hagyományos szépségverseny zsűrijében ül majd többek közt Schiffer Miklós neves stílustanácsadóval, de a közönségnek is komoly szerepe lesz a döntésben. A jelöltek jelentkezését még várják – legyen akár többgyermekes anyuka, akár plus size szépség - , az ország bármelyik pontján élő, valódi értékekkel bíró, igazi nő foglalhatja majd el a kivételes pozíciót. A március végi döntő után a győztes egy éven át képviselheti a magyar divatkultúra ügyét.
Idén végre a valódi nőké a főszerep: The Beauty Ambassador – A Szépségnagykövet verseny szervezője, a Bloom Fashion Group elhatározta, hogy olyan nőket mutat be, akiknek szépsége mögött igazi értékek és izgalmas történetek rejtőznek. Hogy ki lesz a szépségnagykövet a már versenyben lévők közül – akik között van autóversenyző, építész, orvostanhallgató és számos önkéntes munkát végző hölgy is – az Epres Panni modell, Schiffer Miklós stílustanácsadó, illetve a többi zsűritagszavazatain kívül a nagyközönség véleményén is múlik. A verseny weboldalán már lehet szavazni az eddigi indulókra, sőt, akár közéjük is lehet kerülni, hiszen a szervezők még várják a jelentkezőket. A legjobbnak talált 80 induló élő castingon vesz részt. Róluk Szipál Péter divatfotós készít képeket, majd elindulnak az online szakaszon, ami egy 8 héten át tartó közönségszavazás. A továbbjutó Szépségnagykövet-jelöltek március elején elődöntőn mérettetnek meg. Az itt kiválasztott legjobb 15 induló közül az Epres Panniék vezette szakmai zsűri a március 28-i gálaesten, a Millenárison választja ki azt a szerencsést, aki egy éven keresztül képviseli majd a magyar divatkultúrát. Ahogy Köböl Anita, a szépségverseny szóvivője elmondta: „Célunk egy olyan magyar hölgy kiválasztása, aki szépségével, stílusával, egyéniségével, belső értékeivel képviseli a hazai divatkultúra ügyét. A szépségnagykövet egy éven át aktív résztvevője lesz a divattal kapcsolatos közéletnek. Feladatai ellátásában segítségére lesz az az Opel Adam gépkocsi, amit nyereményként egy évig használhat, a címmel pedig egymillió forint díjazás is jár.”
A versenyre bárki benevezhet a www.szepsegnagykovet.hu oldalon.
|
Sisi ihlette nemes elegancia |
|
Az Erzsébet Bálon debütált Hrivnák Tünde divattervező Erzsébet királyné ihlette, első kalocsai mintás vadászkollekciója. A különleges ruhadarabokon most is feltűntek a Hrivnák Tünde divattervező ruháit oly jellegzetessé tévő, eredeti, kézzel hímzett magyar motívumok. A Sisi osztrák császárné és magyar királyné személye ihlette BY ME vadászkollekció legegyedibb darabjait az est házigazdái: Polyák Lilla és Homonnay Zsolt, valamint Pataki Zita műsorvezető, Bánhidi Petra táncművész és 2012 Miss Kalocsa, Kármán Dalma mutatta be.
A BY ME SPICY Vadászkollekció a hagyomány és újszerűség izgalmas kettősségét ötvözi. A tervezőnő ruháit a sokak által egyik legkedveltebb magyar hímzés, a kompozíciókban gazdag kalocsai motívumvilág díszíti. A ruhák képviselte nemes elegancia méltón őrzi hagyományaink szépségét és értékét, melyet a kora egyik legszebb asszonyának tartott Sisi is szívesen viselt volna. Sisi magyarok iránti szeretetének köszönhetően ma is az egyik legnépszerűbb történelmi személyünk, aki híres volt természet iránti szeretetéről is. E természet iránti szeretet és nemes elegancia ihlette Hrivnák Tünde színes őszi hangulatú vadászkollekcióját.
A BY ME divatszalon 2012-13 őszi-téli kollekciója a történelmi szépséget és eleganciát jeleníti meg a modern nőn, aki a hétköznapokban is szeret egyedien és elegánsan öltözködni. A BY ME divatszalon tervezőjét idén a vadászat és Erzsébet királyné, Sisi ihlette. A klasszikus színek és fazonok új formája mellett a fekete, fehér, szürke és a sötét keki színek együttese sikeres hatást kölcsönöz a ruháknak. A piros, sötétkék és bézs színek, a kockás minta és a kézi hímzés kombinációja, egyszerre teszi a ruhát autentikussá és extravagáns öltözékké.
„Ezt a kollekciómat Erzsébet királyné, Sisi iránt érzett tisztelet és a természet szeretete ihlette. A vadászat egy tradicionális, nemesi sportág, szórakozás és életérzés egyben. Napjainkban a vadász stílus a divatban is megjelenik, így a hétköznapokban is közkedvelt viselet lett. Kollekciómat főként azoknak ajánlom, akik ezt a régi nemes érzést a divat adta lehetőségekkel szeretnék újra átérezni. A ruhák különleges egyediségét, értékét és identitását a kézzel hímzett eredeti kalocsai minta adja. Célom továbbra is a kézműves manufaktúra értékeinek őrzése és egyben átadása a jövő nemzedékének” – hangsúlyozta Hrivnák Tünde a BY ME kollekció tervezője.
A kollekció klasszikus, nemes és magas minőségű angol gyapjúszövetekből készült öltözékeit a különleges anyagtársítások: gyapjúszövet- santung- franciabársony kombináció teszi újszerűvé, ugyanakkor tradicionálissá. A ruhákon megjelenő eredeti kalocsai minták, a kézi hímzéssel kombinált riselin csipkedíszítések magas minőséget és értéket kölcsönöznek az öltözékeknek. Az idei szezon nagy divatja, a derékhangsúlyos vonalvezetésű nadrágokon megjelenő virágminta, diszkréten díszíti a lábszárat. A ruhákon ugyancsak megjelenő masnik, Swarovski és gyöngy díszítések teszik még emelkedettebbé, királynőivé az öltözékeket. Ezek a díszítőelemek Sisi ruháin is visszatérő elemek voltak, csakúgy, mint a sötét és fekete szín. Az eleganciát a letisztult vonalvezetés és a tiszta precíz kivitelezés hangsúlyozza.
A BY ME férfi vadászkollekció tökéletesen harmonizál a női öltözékekkel, amely színkombinációját a piros, sötétkék és dohány szín, illetve a szürke, a fehér és világosszürke, valamint a sötét keki, bézs és törtfehér szín jellemzi. A magas minőségű angol gyapjúszövetből készült három részes (zakó, mellény, nadrág) öltözék elmaradhatatlan kiegészítő eleme a nyakkendő és a díszzsebkendő. A klasszikus vonalvezetésű férfi vadászöltönyök kihajtóját eredeti ókalocsai kézi hímzés díszíti. Ezeket a ruhákat ünnepi alkalomra ajánljuk azoknak a magyar vadászoknak, akik megjelenésükben is képviselni kívánják identitásukat.
|
Licitálj Ebergényi Réka és Palvin Barbara ruhájára! |
Topmodellek és sztár divattervezők is csatlakoztak a Gardróbfrissítéshez
|
Világhírű topmodellek és divattervezők is csatlakoztak az idei Gardróbfrissítéshez. Többek között Ebergényi Réka, Mihalik Enikő, Palvin Barbara, Szikszai Johanna, Nanushka, a USE unused tervezőcsapata, Abodi Dóra és Mojzes Dóra is rózsaszín zsákot ragadott, hogy egy-egy kedvenc ruhadarabjával támogassa a kezdeményezést.
Tavaly több mint egy millió forint gyűlt össze a fiatal magyar designerek támogatására a Glamour Gardróbfrissítésen. Tavaly több száz ruha cserélt gazdát, így a szervezők most is mindenkit arra buzdítanak, adják le megunt ruháikat. A kezdeményezéshez világhírű hazai topmodellek is csatlakoztak.
„Mivel nagyon sok olyan ruhám halmozódott fel a ruhásszekrényemben, amit már nem tudok hordani, mivel állapotos vagyok, ezért pont jókor jött a Glamour Gardróbfrissítés, amivel egyben jótékonykodni is tudok. Összegyűjtöttem azokat a ruháimat, amik, úgy gondolom, mindenkinek jól állnának, hiszen a divat mindenkiért van, egyéntől függetlenül!” – mondta Ebergényi Réka. – „Nagyon szeretem a divatot, mindig is figyelemmel kísértem a divatheteket, hogy a következő szezonban mi lesz a trend, de persze hű maradok mindig a stílusomhoz, amit a sok év alatt kialakítottam. Általában olyan ruhákat vásárolok, ami kiemeli az alakomat, de ha épp úgy tartja kedvem, próbálok kicsit lezserebben öltözködni.” – tette hozzá a csinos modell, aki többek között egy Iceberg őszi kabátot és egy Alexander Wang ruhát ajánlott fel.
Mihalik Enikő Marc Jacobs blézere, Zac Posen mellénye és Ruffian kabátja is új „gazdára” vár. Palvin Barbara pedig egy Armani csipkeruhát és egy Paule Ka ruhát rakott rózsaszín zsákjába, de érkezett felajánlás Szikszai Johannától és Bogár Nikitől is a magazin szerkesztőségébe. A modellek mellett világhírű divettervezőink is a jó ügy mellé álltak. Abodi Dóra, Anh Tuan, Benes Anita (Daalarna), Gyulai Natália (Nati 100% pure idea), a Je Suis Belle tervezőpáros, Konsánszky Dóra, Mojzes Dóra, Nanushka, Napsugar von Bittera, Németh Anikó (Manier), Pazicski Miklós (Enjey), Remete Kriszta, Szegedi Kata, Tomcsányi Dóri és a USE unused tervezőtrió egy-egy ruhájára vagy kiegészítőjére is bárki lecsaphat december 1-én a Gardróbfrissítés árverésén. A licit minden esetben 500 Ft-ról indul. Az így befolyt összeget a Glamour teljes egészében a MOME fiatal magyar tervezőinek ajánlja fel, a kampány alatt megmaradt ruhákat pedig a Máltai Szeretetszolgálat kapja majd.
A ruhák leadási határideje: november 25.
Vásárlás és a sztárok ruháinak árverése: december 1. – Aréna Plaza További információ: www.glamouronline.hu
|
Magenta ? It?s Fashion Time! |
|
It is Fashion time - MAGENTA divatbemutató 2012 ősz/tél
Szeptember 5-én a Bazilika melletti Szent István tér 4-5 alat, a Platzon bemutatkozik a Magenta és a Moni’s legújabb kollekciója. A Magenta tervezője Dankó Ágnes és csapata hetek óta dolgozik a bemutató ruháin. 64 szettet lehet majd megcsodálni, az idei őszi-téli szezon kedvenc darabjaiból. Domináló színek a kollekcióban a zsálya, a camel, a meggy, a gesztenye, az olívazöld és az algazöld. A legfontosabb alapanyagok a muszlin, a szatén, a csipke és a fényes, matt kötöttek. Lágyan követő vonalak és jól megválasztott kiegészítők együtt közvetítik a Magenta érzést. Az est folyamán bemutatkozik a Moni’s ékszerek legújabb kollekciója is. "A Moni´s ékszer kollekciókat a precíz csiszolás, egyedi, összetéveszthetetlen formavilág és a kiváló minőség jellemzi."A ruhákat és az ékszereket tizenhat gyönyörű modell fogja bemutatni, köztük az idei Főiskolák Szépe és Beachgirl választás győztese, Molnár Dalma, és a Playmate of the year 3. helyezettje, Fekete Tünde.
Az estére az X-faktor koreográfusa, Szabó Tomi egy nagyszabású FLASMOB-al készül. 100 táncosával érkezik a helyszínre, hogy egy előre mások által is betanulható koreográfiát adjanak elő, így a becsatlakozókkal több száz főre duzzadt tömeggel együtt táncoljanak a Bazilika előtti Szent István téren. A bemutatón a sminkekről Fábián Évi és csapata, a frizurákról a Zsidró szalonok gondoskodnak. Műsorvezető Kiss Ramóna, énekel Muri Enikő, kezdés 18.30 h.
bővebben >
|
Coccinelle üzlet nyílt az Andrássy úton |
Már az őszi-téli kollekcióból válogathatunk
|
A Dunán, egy hajón megrendezett fergeteges divatbemutatóval és látványos tűzijátékkal ünnepelte az olasz Coccinelle budapesti márkaüzletének megnyitását.
A divattáskák és kiegészítők gyártásában egyedülálló minőséget jelentő márka 1978-ban alakult a cég mai székhelyén, Pármában. Óriási termékskálája széles választékban kínál táskákat, cipőket, pénztárcákat és kiegészítőket – ékszereket, sálakat, kendőket. Az évente négy kollekcióval megjelenő Coccinelle a kifinomult elegancia és az olasz dizájn valódi megtestesítője, melyet az egyedülálló kézi munka, a különleges anyaghasználat és formatervezés garantál. A 67 márkaüzlettel, Európa és a világ fővárosainak legnagyobb áruházaiban több mint ezer üzlettel büszkélkedő Coccinelle legújabb, magyarországi zászlóshajója az Andrássy út 13. szám alatt található.
Coccinelle kollekció 2012/13 ősz-tél
A hangulat: Az ellentmondások tökéletes harmóniája jellemzi a márka legújabb kollekcióját, melyben a márka fő értékeit – nőies vonalvezetés, kiemelkedő minőség és funkcionális részletek – meglepő kifinomultsággal és szertelenséggel ötvözték a tervezők.
Elegáns: a letisztult és határozott minimalizmus új stílusában a szögletes vonalvezetés nemes egyszerűséggel társul. Különlegessége a márkától megszokott módon, a részletekben rejlik, melynek szerves része a táska minőségéről árulkodó logó jól kivehető megjelenése.
Lezser: természetes összhatás és könnyed sikkesség jellemzi – ámulatba ejtően könnyed viselet, mely mindenki számára érthető és hordható.
Glamour: könnyű rockos stílus, mely a nyolcvanas évek stílusára jellemző részletektől válik vibrálóvá. A fém kapcsok és cipzárak a táskák vonalvezetését és formaiságát emelik ki.
Formák és anyaghasználat: Mint minden kollekció, ez is a mesteri kézimunka szakértelméről árulkodik, melyet ezúttal különleges varrások, kontrasztos bélések, csillogó szegecsek formájában láthatunk viszont. A lószerszámok világát idézik az ikonikus táskákat díszítő fülek, csatok, szíjak. Az anyagok nemessége olyan klasszikusok formájában jelenik meg, mint a szarvasbőr-minta és a puha borjúbőr.
Színek: Az új őszi-téli kollekció árnyalatai tompák és finomak. A krémszín és hamuszürke mellett a barnák új generációja – a kávészíntől a sötét, étcsokoládé-barnáig – jelenik meg, valamint új földszínekkel (az agyagtól a szürkésbarnáig vagy a karamellszínig) és innovatív fekete árnyalatokkal (a mohától az antracitig) találkozhatunk. A kollekcióban megtalálható még a feketecseresznye, a porosz kék és az okkersárga mellett két tónusszín: a krémes hamuszürke és a fekete sárszín.
|
Utcai divat egykor és ma |
Kiállítás a Kiscelli Múzeumban
|
Június 22-e óta látogatható a Kiscelli Múzeum “STREET FASHION MÚZEUM – Utcai divat egykor és ma” című interaktív kiállítása a FashionDays.hu támogatásával, amely 100 év utcai divatjának, a hétköznapi emberek mindennapi öltözködésének, nő- és férfiideáljainak változását mutatja be az S vonaltól a harangkalapon, a hordószoknyán és a mini őrületen át egészen a 2010-es évek trendjeiig. A kiállítás a múzeum saját, a www.fortepan.hu fotógyűjtemény és a www.streetfashionbudapest.hu anyagaira építve, magyar és angol nyelven lesz elérhető.
„A FashionDays.hu online vásárlói klubként a legnépszerűbb divatmárkák és feltörekvő designerek kollekcióit kínálja, ezáltal napi beszerzési forrást jelent azoknak, akik öltözködésükben is meg szeretnék mutatni egyedi stílusukat. Mondhatnám úgy is, hogy a FashionDays.hu az utcai divat, azaz a streetfashion online boltja. Ezért is örültünk annak, hogy a Street Fashion Budapest Projekttel tavaly elkezdődött együttműködésünk most ezzel a kiállítással folytatódik”– mondja Szász Judit, a Fashion Days Magyarország marketing menedzsere. A tárlat Utcadivat ANNO része a hétköznapi emberek öltözködését tekinti át az 1900-as évektől, míg az Utcadivat MOST rész a Magyar divatblogszféra történetét villantja föl, és a www.streetfashionbudapest.hu 50 karakterét mutatja be, akik a mai divat legjellemzőbb stílusirányzatait képviselik. A tárlat archív és kortárs képek párbarendezésével teremt dialógust letűnt korok viseletei és mai öltözékek között. A kiállításra ellátogatók is gyarapíthatják a múzeumi tárgyak sorát, amennyiben a kihelyezett polcokra teszik akár a régmúlt, akár a ma divatjával kapcsolatos ereklyéiket, és fel is kartotékozhatják azokat, vagy saját divatfotóikkal, emlékeikkel, észrevételeikkel hagyhatnak nyomot a hazai streetfashion történelemben. A kiállítás a divatszakma képviselői mellett minden divat és kultúrtörténet iránt érdeklődő látogató figyelmére méltán számíthat, a létrejövő archívum pedig a jövő számára generációkon átívelő, pótolhatatlanin formációt hordoz.
Helyszín és nyitva tartás: Kiscelli Múzeum, templomtér, 1037 Budapest, Kiscelli utca 108.
Megtekinthető 2012. június 22 - augusztus 21 között hétfő kivételével minden nap, 10.00-18.00 óráig
|
Az év Kortárs Retikülje - pályázat |
Egy Kortárs Retikülbe minden belefér, ami művészet
|
Egy Kortárs Retikülbe minden belefér, ami művészet. Tervezd meg a sajátodat!
A Muzsikus Rádió Kortárs Retikül című műsora két kategóriában ír ki pályázatot - profi és amatőr - tervezők számára. A pályázatra várunk minden profi és amatőr tervezőt, olyan kiforrott retikülök tervével, - majd a döntőbe, pedig a bekerültek modelljével -, amelyekben egyesülnek a különböző művészeti ágak, mert egy Kortárs Retikülbe, minden belefér, ami művészet! – festészet, zene, irodalom, design, divat. A pályázaton részt vehet az a 18 év fölötti személy, aki Magyarországon él. A pályázati anyagon jelölni kell, hogy profi, vagy amatőr kategóriában pályázik az alkotó.Profinak számít, aki valamely magyarországi / külföldi művészeti oktatási intézménynek hallgatója volt, vagy bármilyen tervezői előképzettséggel rendelkezik. A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. (Vagyis nem egy meglévő retikül átalakítása, dekorálása a feladat, hanem egy teljesen új megalkotása). Egy pályázó több pályamunkával is nevezhet. a retikülök látványterveit leírást, pdf formátumban a retikülről (anyaghasználat, gyártási technika, méret stb.) a [email protected] címre kell küldeni 2012. július 5-ig.
|
2012 legtrendibb hajszínei |
|
A divat folyamatosan változik, minden évszakban izgalmas, új trendek jelennek meg a hajviseletben is – az elbűvölő új frizuráktól a mesés hajszínekig.
A Syoss stylistok segítségével három exkluzív árnyalatot alkotott meg 2012-re, hogy elérhessük a szalonszépségű színeredményt, amely közvetlenül a divatbemutatókról érkezik. A fodrászok és színspecialisták segítségével kifejlesztett és tesztelt, a színintenzív pigment keverék és a Nutri-Care Komplex kombinációja mély és intenzív, ragyogó, szalonszépségű hajszínt biztosít. A Syoss Sylists’ Selection tartós hajfesték három fantasztikus árnyalata:
A világos lávavörös egy ragyogó, intenzív rézvörös árnyalat, mely tűzbe viszi a kifutót ebben az időszakban – az élettel teli színeredményért, amiről az egész város beszélni fog.
A kasmír sötétszőke előtérbe kerül a kifutókon – egy lágy ősz és világos barna közötti hajszín, de mégis szőke. A Kasmír Sötétszőke az egyike a menő hajszíneknek a 2012-es divatbemutatókon.
A lágy barna egy káprázatos barna árnyalat, nagyon divatos ebben az időszakban. Kis vöröses fénnyel, a Lágy Barna egy természetes stílust nyújt, amely kicsit emlékeztet az iskolás lányok és fiúk stílusára.
A Syoss Color legújabb sorozatával együtt 23 elbűvölő, szalonszépségű árnyalatból lehet választani. A tartós hajfesték ajánlott fogyasztói ára: 1319 Ft
|
Budapest Fashion Nights |
10. alkalommal együtt a magyar divatkultúráért
|
2012-ben 10. alkalommal rendezték meg a Budapest Fashion Nightsot, a hazai divatszakmát népszerűsítő rendezvénysorozatot. Ez az este olyan alkalmat teremtett a magyar divatélet számára, amely összehozta a tervezőket, fotósokat, sminkeseket, fodrászokat, modelleket; szakembereket és lelkes fashion-rajongókat, mindazokat, akik szívükön viselik az itthoni divat sorsát. Idén a Márton-Végső, a NOS Collection és Stumpf Imre bemutatóival kedveskedtek a vendégeknek egy igazán exkluzív fashion party keretén belül. Három olyan tervezői márkával, amelyek ugyanazt a minőséget képviselik, akárcsak maga a Budapest Fashion Nights.
A Márton-Végső tervezőpáros tagjai, Márton Rózsa és Végső Gizella a kezdetektől szimbiózisban élnek és dolgoznak. Sorsszerűen kerültek egy padba az egyetemi évek alatt és azóta is elválaszthatatlanok. Munkájuk a személyiségükből fakadó kettősség kiegyensúlyozott elegye, inspirációikat a plasztikus formák, a mozgás harmóniája, a fény-árnyék játéka és az építészeti kidolgozások adják.
Nagy Orsolya, a NOS Collection tulajdonosa és tervezője olyan stílust és márkát kívánt teremteni, amelynek segítségével a nők igazán nőiesek, sikeresek és stílusosak lehetnek. Nem célja meglovagolni a nagy divathullámokat, hanem időtállóságra és hordhatóságra törekszik finoman alkalmazkodva az aktuális trendekhez. Alkalmi ruhái olyan hölgyek számára készülnek, akik valami rendhagyóan kifinomultra, megragadóan különlegesre vágynak.
Stumpf Imre ruhakészítőként és nem divattervezőként aposztrofálja önmagát. Számára a legfontosabb, hogy egy ruha szabászatilag tökéletes legyen és egyénre készült, mert a jó szabás az igényesség egyik alapeleme. Mindig is vonzódott a régi idők hagyományaihoz, azok meghatározó elemeihez, így ruháinak alaphangulata egészen a békebeli időszakig nyúlik vissza, öltözékeiben pedig ott rejtőzik egy csipetnyi francia stílus.
|
oldalak: 1 2 3 4
Összesen cikk található ebben a rovatban
|