oldalak: 1 2 3 4 5 6 7
Hunyadi 1456 - történelmi lovas musical |
|
Hunyadi 1456 - történelmi lovas musical
Grandiózus bemutatóra kerül sor a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban. A több mint 100 szereplős darabban slágergyanús dalok csendülnek fel, a képi világ pedig igazán lehengerlő lesz. Július 24-én, szombaton 21.00-tól az érdeklődők egy igazán megható, elbűvölő és monumentális előadást láthatnak Simonpusztán.
2020. szeptember 11-én bontott zászlót a Magyar Történelmi Színház. Első önálló bemutatója, a Hunyadi 1456 című történelmi musical. 565 éve szólnak a harangok déli tizenkettőkor. Hunyadi János és katonái hősi helytállással mentette meg nemcsak Magyarországot, de talán egész Európát. A Balásy Szabolcs - Horváth Krisztián - Moravetz Levente szerzőhármast már nem kell bemutatni a nézőknek. Olyan történelmi musicaleket jegyeznek, mint a „Zrínyi 1566” - „A Fejedelem” - „Isten rabjai” - „Rajkók”. Mostani művük ez a nagyszabású lovas musical. A szereposztást megtekintve, szinte biztosra vesszük, hogy minden érdeklődő talál az előadók között számára kedvenc színművészt. S ami a témát illeti? Történelmünk dicső időszakába röpítenek vissza az alkotók. Az előadásból megtudhatjuk, hogy - mint addig és azóta nem egyszer -, miként maradt magára egy Nemzeti hősünk. Miként tudta elérni mindennek ellenére a győzelmet. Hunyadi János olyan vezére volt az országnak, akinek halálát - a szemtanúk leírása szerint - még ellenfele, a világuralomra törő II. Mehmed szultán is megsiratta. Értük szól a harang.
bővebben >
|
Álmomban megcsaltál |
|
Május 15-én kerül először színre a Thália Színházban az új Feydeau-Hennequin darab, az Álmomban megcsaltál, főszereplői: Csőre Gábor, Gubás Gabi és Zayzon Zsolt.
bővebben >
|
Nyit a Madách Színház! |
|
A Madách Színház Tetőteraszán a legnagyobb biztonságban várják a nézőinket május végétől. Online Színházukban júniusban Webber-művet mutatnak be magyarországi ősbemutatóként.
bővebben >
|
Újra nyit a Madách Színház! |
|
Újra nyit a Madách Színház!
A fővárosi kőszínházak között elsőként nyitja meg kapuit a Madách Színház. A több mint három hónapos kényszerszünet után a művészek és a színház munkatársai újra szeretettel várják a nézőket, méghozzá új helyszínen: a színház csillagfényes tetőteraszán.
Július 2-tól minden héten új műsorral, új szereplőkkel, Duett koncertekkel várják a nézőket. A fellépő művészek egy-egy sikeres előadásunk főszereplői, akik az adott előadást is megidézik néhány dallal, a koncert további műsorát pedig saját kedvenc zeneszámaik alkotják. Felcsendülnek a Madách Színház legsikeresebb produkcióinak dallamai, a Rocksuli Gallusz Nikolettel és Szemenyei Jánossal, a Mamma Mia! Kováts Krisztával és Sasvári Sándorral, a József és a színes szélesvásznú álomkabát Ladinek Judittal és Solti Ádámmal, Az Operaház Fantomja Fonyó Barbarával és Csengeri Attilával, a Once/Egyszer… Tompos Kátyával és Dolhai Attilával, a Mary Poppins Auksz Évával és Csonka Andrással, valamint A nyomorultak Egyházi Gézával és Miller Zoltánnal.
A színház arra törekszik, hogy a közönség biztonságos körülmények között találkozhasson újra a Madách Színház művészeivel és nagysikerű repertoárjával.
A koncertek este 20:30 órakor kezdődnek. Jegyek a Madách Színház pénztárában, a madachjegy.hu oldalon, valamint jegyirodai partnereknél kaphatók.
A részletes programot a "bővebben" szóra kattintva olvashatják.
bővebben >
|
A nevem Mary Page Marlowe |
Ősbemutató a Centrál Színházban
|
Március 8-án, Nőnapon lesz a Centrál Színházban Tracy Letts, az Augusztus Oklahomában Pulitzer-díjas szerzője egy új darabjának ősbemutatója. A nevem Mary Page Marlowe Puskás Tamás rendezésében egy asszony életét villantja fel 11 képben. Titok nyomában járunk. Vajon összeáll a kép, megértjük, mi történt vele és miért? A fiatalkori jeleneteket Borbély Alexandra, az idősebbeket Básti Juli játssza. A további szerepekben többek között olyan nagyszerű művészeket láthat a közönség, mint Sztarenki Dóra, Stohl András és Scherer Péter.
bővebben >
|
A nevem Mary Page Marlowe |
Ősbemutató a Centrál Színházban
|
Tracy Letts, az Augusztus Oklahomában Pulitzer-díjas szerzőjének egy új darabját mutatja be egy hónap múlva a Centrál Színház. A nevem Mary Page Marlowe egy asszony életét villantja fel 11 képben. Titok nyomában járunk. Vajon összeáll a kép, megértjük, mi történt vele és miért? A fiatalkori jeleneteket Borbély Alexandra, az idősebbeket Básti Juli játssza. A további szerepekben többek között olyan nagyszerű művészeket láthat a közönség, mint Sztarenki Dóra, Stohl András és Scherer Péter. A darab hazai ősbemutatója Puskás Tamás rendezésében március 8-án, Nőnapon lesz.
bővebben >
|
Nikola Tesla - Végtelen energia |
Premier 2020.02.28. - RaM Colosseum
|
Nyilvános a Nikola Tesla – Végtelen energia című új szuperprodukció végleges szereposztása. A musical premierje 2020. február 28-án lesz a RaM Colosseumban. A kétfelvonásos, látványos zenés előadásnak rendkívül izgalmas a szereposztása. A Nikola Tesla – Végtelen energia című musical próbái január elején kezdődnek, kettős szereposztással.
Nikola Tesla: Szabó P. Szilveszter / Pesák Ádám
Szigeti Antal: Szabó Máté / Kovács Áron
Szigeti Adél: Békefi Viktória / Bori Réka
Edison: Szomor György / Lux Ádám / Egyházi Géza
Westinghouse: Kautzky Armand / Gerdesits Ferenc
Duka Tesla/Sarah Bernardt: Janza Kata / Füredi Nikolett
Batchelor/Lenin: Pálfalvy Attila / Gerner Csaba
bővebben >
|
Édes Anna újra gyilkol! |
A RAM-ban játszák Kosztolányi klasszikusát - musical változatban
|
Ha valami kockázatosnak tűnhetett elsőre, akkor ez a produkció mindenképpen annak indult: modern, már-már XI. századi zenei hangzás, modern táncok, meglepő fordulatok és Kosztolányi világhírű regényének újra-gondolása: ez az Édes Anna musical.
bővebben >
|
Mi történt Vegasban? |
Hazai ősbemutató a Centrál Színházban
|
November 8-án tartják a Mi történt Vegasban című előadás hazai ősbemutatóját a budapesti Centrál Színházban. A Broadwayn kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, nagy sikerrel bemutatott darabban egy híres író, egy éles eszű pályakezdő újságíró és egy nehéz döntési helyzetbe kerülő főszerkesztőnő izgalmas, gondolatébresztő és humoros összecsapását követhetjük végig egy Las Vegas-i éjszakán néhány órával a leadás előtt. Mi a megoldás, mikor a publikálás előtt egyre több tényről derül ki, hogy nem felel meg a valóságnak? Hol a határ a tévedés, a hazugság és a vélemény között? A média által manipulált, fake news-zal terhelt korunkban sajnos különösen aktuálisak ezek a kérdések. A fontos kérdéseket feszegető, mégis szórakoztató előadást Ujj Mészáros Károly rendezi Balsai Mónival, László Zsolttal és Rada Bálinttal a főszerepben.
bővebben >
|
Laurent Baffie: Lököttek (Toc-toc) komédia 2 részben |
Karinthy Színház 2019. szeptember 27. péntek 19:00
|
Egy pszichológus várószobájában összegyűlik hat ember. Kiderül, hogy mind egyszerre kaptak időpontot a neves szaktekintélyhez, aki késik. A hosszas várakozás alatt a páciensek beszédbe elegyednek egymással, előkerül egy Monopoly és spontán csoportterápia szerveződik..
Laurent Baffie fergeteges komédiáját évek óta óriási sikerrel játsszák Franciaország és világszerte.
A Karinthy Színház 38. évadjának első bemutatójára, 2019 szeptember 27-én, pénteken, 19.00 órai kezdettel kerül sor.
fordította: Vajda Anikó
Szereplők:
Papp János, Marton Róbert, Baronits Gábor,
Pápai Erika, Balázs Andrea, Tenki Dalma és Vertig Tímea
Rendező: Kelemen József
Díszlet: Bujdosó Nóra
Jelmez: Cselényi Nóra
Dramaturg: Perczel Enikő
bővebben >
|
Magyarország legnagyobb TikTok fesztiválja az Akváriumban |
2019. szeptember 29.
|
Mintegy 100 hazai TikTokker sztár, díjátadó a legjobbaknak, influencer show-k és közönségtalálkozók. Plusz koncertek, interaktív játékok, szülőmegőrző előadásokkal, helyszíni TikTok videó versenyek. Ezt kínálja szeptember 29-én az első és legnagyobb hazai TikTokker esemény, a TikTok Fesztivál.
bővebben >
|
Once/Egyszer - a Madách színházban |
|
A Madách Színház 2019-ben újabb világsikert hoz el Budapestre: a Madách Színházban non-replica változatban lesz látható a ONCE/EGYSZER… című musical, Szirtes Tamás rendezésében. Bemutató: 2019. szeptember 20-21.
bővebben >
|
A kulcslyukon át |
|
A Thália Színház nagyszínpadi bemutatóinak sorát 2019. március 30-án Joe Orton komédiája, A kulcslyukon át zárja. Az előadás rendezője Fehér Balázs Benő, szereplői Schell Judit, Friedenthal Zoltán, Mórocz Adrienn, Tamási Zoltán, Bán Bálint és Vida Péter.
bővebben >
|
Nemek és igenek - ősbemutató a Centrál Színházban |
|
Nina Raine fiatal angol drámaírónő - Borisz Paszternak orosz író unokahúga - Nemek és igenek című darabjának magyarországi ősbemutatója március elején volt a Centrál Színházban. A darab főhősei harmincas-negyvenes angol ügyvédek, akik házaspárok is egyben. Puskás Tamás rendezésében olyan fantasztikus művészeket láthat a közönség a színpadon, mint Bata Éva, Lengyel Tamás, Kovács Patrícia, Pálfi Kata, Schmied Zoltán, Bereczki Zoltán és Pokorny Lia. E húsbavágóan friss darab szerte a világon indulatokat kavart, hisz kendőzetlen őszinteséggel, ugyanakkor mély empátiával mesél nőkről és férfiakról, szexről és hatalomról, nemekről és igenekről.
bővebben >
|
Kasimir és Karoline a Centrál Színházban |
Stohl András és Bata Éva főszereplésével, Alföldi Róbert rendezésében - premier január 6.
|
A Centrál Színház Stohl András és Bata Éva főszereplésével, Alföldi Róbert rendezésében 2019. január 6-án mutatja be Ödön von Horváth nagy klasszikusát, a Kasimir és Karoline-t. Az 1929-es gazdasági világválság milliók egzisztenciáját sodorta veszélybe, ki tudja, mit hoz a holnap. A müncheni Oktoberfesten mindenki szállni, mulatni, felejteni akar. Ahogy az este éjszakába vált, a szerelmesek elveszítik egymást, a piti bűnözők, élveteg milliomosok és széplelkű torzszülöttek részeg forgatagában. Ödön von Horváth sírnivalóan gyönyörű balladája aktuálisabb, mint valaha.
bővebben >
|
Bolha a fülbe |
2018. december 15-től a Thália Színházban
|
Állítólag mindenkinek létezik egy hasonmása a világon. És Chandebise igazgató hiába korrekt úriember, ha belőle is kettő van. A felesége gyanút fog, és tőrbe csalja. Chandebise gyanút fog, és a legjobb barátját küldi maga helyett. A barát pedig titokban a feleség reménybeli szeretője. Egymás karjába is zuhannának a kétes hírű Hotel Numerában, de a váratlan randevú rémálommá változik...
bővebben >
|
A baba - Újabb zenés vígjáték bemutatójára készül a Karinthy Színház |
|
Aktuális és örök témát jár körbe a horvát Miro Gavran nagy sikerű kortárs darabja, azonban a férfi-nő kapcsolat ezúttal egy hús-vér férfi és egy bábu nő között bontakozik ki egy izgalmas, szórakoztató zenés vígjátékban, melynek olvasópróbáját a napokban tartották a Karinthy Színházban. Először rendez zenés vígjátékot a Karinthyban Szabó P. Szilveszter, aki egyben a darab főszereplője is a szeptemberben szülési szabadságáról visszatért Földes Eszter oldalán.
A darabot csak Amerikában 15 színház tűzte már műsorára, és a világ minden táján játsszák, Dániától Kubáig, Indiától Ausztráliáig. Az előadás bemutatója 2018 december 21-én lesz, ahol tiszteletét teszi Miro Gavran, a darab szerzője, valamint Mladen Andrlić, a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete is.
bővebben >
|
oldalak: 1 2 3 4 5 6 7
Összesen cikk található ebben a rovatban
|