oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8
Indul a 2015-ös tejkampány |
|
A magyar tej és tejtermékek fogyasztásának ösztönzésére 2015. júliusában intenzív kampányt indít a Magyar Turizmus Zrt. A kampányban szorosan együttműködnek a Földművelésügyi Minisztériummal és a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal. A szervezetek azt a célt tűzték ki, hogy ösztönözzék a tudatos vásárlást, megtanítsák a fogyasztóknak, mire figyeljenek oda, ha minőségi, hazai tejet szeretnének vásárolni. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter arról adott tájékoztatást, hogy 420 millió forintos kerettel marketingkampányt indítanak, amelynek révén a kormány segítséget kíván nyújtani a hazai tejtermelőknek és -feldolgozóknak.
"A fogyasztásösztönzés elősegítése érdekében július 13. és augusztus 13. között kóstoltatást és termékbemutatót szervezünk a Tej Terméktanácsban tagsággal rendelkező kiskereskedelmi áruházláncok összesen 36 üzletében –mondta el Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese. "A promóció során külön figyelmet szentelünk annak, hogy megismertessük a fogyasztókkal a „Tej-szív” logót, valamint az ovális eredetjelző védjegyet. A kampány feladata, hogy egészséges táplálkozásra, tudatos vásárlásra ösztönözze a fogyasztókat, és arra, hogy keressék a termékeken azokat a jeleket, amelyek egyértelműen mutatják, hogy egészséges, minőségi, hazai termelőtől származó termékekről van szó, amelyeket nyugodt szívvel vásárolhatnak. Ennek révén a vásárlók a munkahelyek teremtéséhez is hozzájárulhatnak."
A tejágazat fejlődése, a tejtermelés és tejtermék-előállítás magas színvonalú folytatása, a fogyasztói igények lehető legmagasabb szintű kielégítése, valamint a hazai tejtermék-ellátás biztonságának megteremtése érdekében a vásárlóknak tudatos döntést kell hozniuk. A megbízható és jó minőségű termékek ismertetőjegye a ’Tej-Szív’védjegy.Az úgynevezett tej-szív logó évek óta megtalálható a minőségi, hazai termelésű termékeken, az ovális alakban található országjelző kód pedig azt garantálja, hogy hazai termékről van szó.A csomagoláson található ovális alakú jelzésben az ország ISO kódja van feltüntetve, például Magyarország jele a HU.A „Tej-Szív” védjegy egyre több hazai eredetű tejen és tejterméken megtalálható. A védjeggyel ellátott tejtermékek kizárólag magyar alapanyagból származnak és megfelelnek a hatályos élelmiszer-szabályozás kritériumainak.
Hogy miért fogyasszunk tejet és tejterméket? Mert a legértékesebb élelmiszereink közé tartoznak, mert tartalmazzák mindazokat az anyagokat, amelyek a szervezet felépítéséhez és életben tartásához szükségesek. Ezekben a termékekben a tápanyagok könnyen emészthető alakban, az egészséges táplálkozáshoz szükséges kedvező arányban találhatók meg.
|
A 2015-ös Ariston Év Éttermi Mosdója otthonos és magamutogató egyszerre |
|
A Malackaraj.hu szervezésében, az Ariston és az Ecobug támogatásával idén először osztották ki az Év Éttermi Mosdója díjat. A szakmai zsűri szerint a győztes a Babel Budapest, a közönség a Mericano Bar mosdóját szereti a legjobban, a legjobb pelenkázó pedig mindössze két négyzetméteren valósult meg és a Café Alibiben található. A megtisztelő címek mellett minden díjazott gazdagodott még egy integető macskával is. Hozzon a helyeknek Maneki-neko további szerencsét!
A Malackaraj hitet tesz, sőt, lándzsát tört amellett, hogy a magyar gasztroforradalom elengedhetetlen része az éttermi mosdók színvonalának emelése, a jó példák támogatása. Ezért alapították meg az Év Éttermi Mosdója Díjat is.
A díjat három kategóriában, szakmai zsűri – Péter Anna a Malackaraj bloggere, Vágó Réka formatervező, Vajda Pierre gasztrokritikus, az RTL Konyhafőnök című műsorának zsűritagja, és Jókuti Világevő András gasztroblogger – által kiválasztott fődíj, egy közönségdíj, és a legjobb pelenkázó kategóriákban osztották ki. Utóbbi kategóriában Dénes Dóra újságíró választotta ki saját tapasztalatai alapján azt a helyet, ahol a babákra is gondoltak az éttermi mosdó kialakításánál.
Fődíj: Babel Budapest
Az étterem dizájnjával teljes harmóniában lévő mosdó padlótól-plafonig tükrös falaival, vonzó hengerbe helyezett törülközőivel és lágy formájú mosdójával egyszerre izgalmasan magamutogató és otthonos. Dékány Annamária belsőépítész szerint a legjobb megoldásokat a szükség és a kényszer szüli: „Az igazán izgalmas a térben az, hogy valóban a teljes falat tükör, a plafont pedig tükörfólia borítja, ezzel szinte végtelenítjük ezt a pici helyiséget, aminek különben még a belmagassága is kicsi. Egy folyosóból választottuk le a mosdót, kénytelenek voltunk kreatívan hozzáállni az egészhez. Szempont volt az is, hogy a belső teret szerettük volna továbbvinni itt is. A fa és betonelemek, melyek bekúsznak ebbe a parányi helyiségbe, biztosítják ennek a két térnek az egységét.” A Babel Budapest tulajdonosa, Hlatky-Schlichter Hubert elárulta azt is, az újonnan megnyitott Babel egyetlen olyan elemet tartalmaz, mely a régi helyen is a mellékhelyiség éke volt. Ez pedig nem más, mint a mosdókagyló. Hiába, az igazán drága és jó minőségű tárgyak, még egy költözést is átélhetnek. A fine dining éttermet a Malackaraj a megtisztelő Év Éttermi Mosdója Díj mellett egy extra lapos designnal rendelkező Ariston Velis Plus 80 vízmelegítővel díjazta.
Legjobb pelenkázó: Café Alibi
Egy WC ülőke a nagyoknak, egy WC ülőke a kicsiknek. Emellett egy vécékagylóra hajtható kipárnázott lappal a Café Alibi tulajdonosa, Vági László bebizonyította, hogy egy pelenkázó kialakításához nem hely és pénz, hanem akarat és ész kell csupán. A pelenkázót ráadásul maga tervezte és kivitelezte, ilyen kicsi helyre ugyanis nem lehetett semmit készen kapni. „Akkor alakítottuk át az éttermet, amikor az ikreim 2 évesek voltak, így a saját igényeim is nagy szerepet játszottak. A teherbírását én teszteltem saját súlyommal, hogy biztonságos legyen.” – mondta a tulajdonos: „Sokszorosan túlbiztosítottam, és még arra is figyeltem, hogy a dőlésszöge hátrafelé lejtsen, nehogy a gyerek lecsússzon. Párna azért került bele, hogy még kényelmesebb legyen. A WC ülőke egy szűkítőt is kapott. Ezzel egyébként ritkán találkozom, pedig egy egyszerű (ilyen típusú) deszkával bármely WC gyerekbaráttá alakítható. Minimális költsége volt az egésznek, törzsvendégeink pedig nagyra értékelik és gyakran igénybe is veszik.” A Malackaraj imád mindenkit, akik a teremtő erőt képviselik, így nem volt kérdés, hogy a Café Alibi lesz az Év Legjobb Pelenkázójának járó díj nyertese.
Közönségdíjas: Mericano Bár
A Bazilika mellett idén nyílt meg a Mericano Bár. A közönség úgy tűnik, díjazza a helyet. Szendrő Péter belsőépítész, a bár megálmodója, a mosdóban is követte a Dél-Olaszországban a 2. világháború után jellemző amerikanizálódásnak megfelelő design elemek használatát, ugyanakkor magyar vonatkozást is sikerült belecsempésznie a kiegészítőkbe, hiszen például a női/férfi mosdótálak hátterében régi bontott Zsolnay kerámia díszíti a falat. Bár a tér a kézmosóknál közös, könnyedén eltalálhatják a vendégek, melyik kinek az oldala, hiszen a csodás kerámiaborítás a férfiaknál kékes, a lányoknál pedig rózsaszínes árnyalatban játszik. De nem csak itt figyeltek a női-férfi igények és stílusok megkülönböztetésére, hanem már a tükrök felett elhelyezett lámpáknál is, hiszen a női oldalon pont olyan fénnyel világítanak a fénytestek, mely ideális ahhoz, hogy könnyedén sminkelhessék ki magukat, nem is beszélve a mosdó előterében elhelyezett hatalmas sminktükörről, mely egy 50-es évekbeli lámpából lett kialakítva. Így Budapest első apéro- és koktélbárja valóban stílusos mindenhol. A mediterránba oltott indusztriál mosdót egy Ecobug készlettel is díjazták.
A díj alapítója, a Malackaraj gasztroblog nem áll meg. Ígéretük szerint jövőre is osztják majd a díjat, addig pedig rendületlen lelkesedéssel térképezik fel a legjobb éttermi mosdókat.
|
Vénusz Lángos Voks |
Három plusz egy nyertes, több esély
|
Idén nyáron immár negyedik alkalommal hirdetik meg az országos lángos versenyt, ahol a legjobb lángosozók mérhetik össze erejüket és szállhatnak ringbe a lángos-rajongók kegyeiért. A verseny idén ráadásul még izgalmasabbnak ígérkezik, hiszen ezúttal a képzeletbeli dobogó mindhárom fokára felállhat egy-egy nyertes. Ezen felül az eddig megszokott módon, a balatoni régióból egy nevező különdíjban részesül.
Indul a nyár, ezzel együtt pedig a megújult Vénusz Lángos Voks! Nagyon eseménydús nyárnak nézünk elébe, amelyet a megújult Vénusz Lángos Voks verseny még tovább színesít. Az idei Vénusz Lángos Voks különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen most nem csupán az első, hanem a második és a harmadik legtöbb szavazatot összegyűjtő lángosozó is díjazásban részesül. Az aranyérmes lángosozó a „Vénusz kedvenc lángosozója 2015” megtisztelő címen kívül 500 liter minőségi Vénusz napraforgóolaj jutalomban részesül, míg a második helyezettnek a kitüntetés mellett 300 liter, a harmadik helyezettnek pedig 200 liter napraforgó-étolaj nyeremény a jutalma.
Az eddigiekhez hasonlóan a balatoni régióról sem feledkezik meg a Vénusz, hiszen a különdíjas ismét a magyarok kedvenc üdülőhelyéről kerül ki. A „”Vénusz kedvenc balatoni lángosozója 2015” cím leendő birtokosa szintén 500 liter napraforgó étolaj díjazásban részesül, hogy abban süthesse arany--barnára a finomabbnál finomabb lángosokat.
A verseny 2015. május 18. és augusztus 17. között a Vénusz Lángos Voks alkalmazáson keresztül érhető el, amelyen bárki nevezhet lángosozót, szavazhat kedvenc helyére, valamint értékelheti azt. Az alkalmazás ráadásul nem csupán szavazásra használható, hanem igazi lángos-térképként is funkcionál, hiszen könnyedén utána nézhetünk annak is, hogy merre induljunk, ha egy finom lángost szeretnénk elfogyasztani akárhol is legyünk az országban.
Az eddigiekhez hasonlóan nem csupán lángosozóként éri meg részt venni, hanem szavazni is, hiszen a voksolók között a Vénusz öt darab Lamart 320VEC edényt sorsol ki, mely ideális bő olajban sült ételek elkészítéséhez.
A Vénusz Lángos Voks versenyidőtartama: 2015. május 18. 12:00 - 2015. aug. 17. 23:59
|
Újabb szárnyak nyílnak a Buda E&G szórakoztató központban |
|
A Buda Entertainment&Gastro tovább bővül: nyílik a BUDA GOURMET szupermarket, a ROSSMANN EXCLUSIVE, hamarosan beköltözik a Csodák Palotája, és már működik Magyarország legnagyobb kézműves sörbárja is.
A II. és III. kerület határán található Buda Entertainment&Gastro, ahol Európa egyetlen ágymozija is található, tovább bővül. 2015. júliusában nyílik a BUDA GOURMET szupermarket, amely 3000 m2területen, különleges kínálattal és koncepcióval várja a vásárlókat. A szupermarketen belül magas minőségű termékek vásárolhatóak, emellett például friss édesvizi és tengeri halak, amelyeket a helyszínen készítenek elő, és otthon már csak főzni kell őket. A hentes részleg is különleges: egy speciális hűtőszobában, 78%-os páratartalmon tárolják a húst, illetve a házi készítésű kolbász és húskészítmények mellett, kifejezetten a BUDA GOURMET számára külföldről is importálnak különlegességeket.
A központban egy új, Magyarországon még jelen nem lévő pékség márka is helyet kap, amely a minőségi pékáruk mellett kiemelt figyelmet fordít egy „egészségesebb” termékkör kialakítására is. Emellett a szupermarket egzotikus zöldségeket és gyümölcsöket, hatalmas borválasztékot, magyar illetve nemzetközi sajtkülönlegességeket, és további magas minőségű termékeket kínál. Az árszínvonal ennek ellenére nem szökik az egekbe. Az 1 milliárdos beruházás gyümölcseként kialakítandó áruház 2015. július első napjaitól már látogatható lesz.
Szintén júliusban, 400 m2-en nyílik a ROSSMANN EXCLUSIVE, amely a Magyarországon jelenlévő ROSSMANN új márkája, és itt található meg elsőként Magyarországon. A kínálat eltér a ROSSMANN jelenlegi választékától, számos exkluzív termékek lesz jelen a hálózat új, budai üzletében.
A Csodák Palotája Premium 2000 m2-en nyílik 2015. október 1-én, és vele együtt egy új márka is érkezik: a PLAY BAR, amely szórakozási lehetőségeket kínál tinédzsereknek és felnőtteknek egyaránt.
A Buda Boutique Beer Bar Magyarország legnagyobb kézműves sör kínálatát biztosítja 180 különböző magyar kézműves sörrel, több mint 30 kis és közepes méretű családi sörfőzdétől, ilyenek például a Legenda Sörfőzde, a Zámolyi Sörfőzde, a Ludas Serfőző vagy a Kissler. Különleges alsó- és felsőerjesztésű, vörös és fekete, szűrt vagy szűretlen, alacsony vagy magas alkoholtartalmú termékei és speciális gyümölcs ízei a sörkedvelők egyik kedvenc helyévé tehetik a sörbárt.
|
JAMIE magazin magyarul |
|
Keresve sem találni jobb alkalmat egy új magazin elindítására a tavasznál, amikor minden a megújulásról szól!
A Jamie Magazin első számában a konyhát is hatalmába keríti a tavaszi zsongás és a húsvétra való készülődés. Az ünnepi és hétköznapi receptek között vegánok és gluténérzékenyek egyaránt találnak maguknak kedvükre valót. Az izgalmas és exkluzív receptek mellett a magazinból az is kiderül, mely ételek Alföldi Róbert kedvencei, és milyen meglepetéseket tartogat az olvasóknak Mautner Zsófia.
A Jamie Magazin a legizgalmasabb magyar és nemzetközi receptek mellett gasztronómiai érdekességekkel és hasznos életmódtanácsokkal jelentkezik évente tízszer.
A világsikerű, 45 országban, több mint 10 nyelven megjelenő magazin végre a magyar olvasóknak is elhozza Jamie kedvenc ételeit és a világ vezető séfjeinek exkluzív ajánlatait. Finomságok, egészséges harapnivalók, utazási és életmódtippek – egyenesen Jamie Olivertől!
Mit mond a lapról maga Jamie?
„Kedves magyar Olvasóim!
Hihetetlenül izgalmas, és persze, óriási öröm, hogy mostantól Magyarországon is rendszeresen megjelenik a magazinom. Alig várom, hogy a magyar közönség is megismerje finom és egyszerű receptjeimet és bemutathassam a legjobb magyar és nemzetközi szakácsok alkotásait. Számomra 2015 az egészséges ételekről fog szólni, a szezonális alapanyagokról és az egyszerű konyhai eljárásokról, hogy az év végére egy kicsit mind változtatni tudjunk az étkezési szokásainkon. Kérlek, írjátok majd meg nekünk, hogy mit gondoltok a magazinról, remélem ti is annyira szeretitek majd, mint én…Jó étvágyat!”
Jamie Oliver
|
A jövő konyhája, a jelen újdonságai |
|
A jövő konyhája, a jelen újdonságai
Futurisztikusnak ható konyhagépek, a főzés új élménye, esztétikum és funkcionalitás jellemzi a hétvégi Konyhakiállítást.
A Budapest Sportarénában rendezett kiállításon elsősorban az újfajta gépek dominálnak, nagyon okos, profi - és persze drága - kávéfőzők, hatalmas hűtők, amelyek az eddiginél is hosszabban tartják frissen a zöldséget és gyümölcsöt, ipari tudású turmixgépek és ezerféle konyhai színes, design konyhai kellék. Először látható Magyarországon az a többszörösen díjnyertes intelligens konyha, amely egyesíti a minimalista esztétikát a maximális funkcionalitással. A SieMatic S1 a konyhaszekrényeket variálható elemekké varázsolja, három integrált világítási rendszere a munkafelület tökéletes megvilágításáról gondoskodik. Valamennyi ajtaja és fiókja egyetlen mozdulattal nyitható a speciális elektronika és intuitív vezérlés segítségével. A konyha egyik legfontosabb dizájn eleme az úgynevezett "task channel", ahol azok az eszközök és kiegészítők bújnak meg, melyek a konyha használata során leggyakrabban szükségesek. Ha akarjuk tehát, annyit költhetünk a konyhánkra, mint egy luxus autóra, persze ha telik miből. A világ nagy konyhagép márkái, a Magyarországon jól ismert és kedvelt nagy konyhagép márkák többsége kirukkolt valamilyen újdonsággal. Az új Serie8 sütők például egyesítik egy klasszikus sütő tulajdonságait egy gőzpároló és egy mikrohullámú sütő minden előnyével. Az új univerzális kezelőgyűrű egyetlen kis forgatása elegendő az összes beállítás elvégzéséhez, a nagyfelbontású TFT kijelző szöveges és grafikus megjelenítése, valamint az érintéssel vezérelhető kezelőfelület segítségével a funkciók beállítása hihetetlenül egyszerűvé válik, így mindig biztosak lehetünk a megfelelő beállításban, és egy szempillantás alatt át tudjuk tekinteni a sütés során zajló folyamatokat. A tökéletes végeredmény mellett természetesen a tisztítás is egyszerű és kényelmes. Sokan megcsodálják a Smeg farmervászonnal (vagy ahhoz hasonlító anyaggal) bevont különleges hűtőjét – a Smeg mindig híres volt különleges hűtőgépeiről és csábítóan színes konyhagépeiről. Szinte mindegyik standon kínálnak valódi, helyben darált kávét vagy valamilyen zöldséglevelet, utóbbiakat ipari tudású turmixgépekkel aprítottak egészen püréssé, simává. Nagy sikere van a különböző olajoknak is, amelyek között a dió és a mák ugyancsak népszerű volt. Az ételbemutatóknak is mindig akad közönsége, Kovács Lázár és Vrábel Kriszta finomságai talán meggyőzték a kiállítást látogató háziasszonyokat, hogy újítani kellene a hétvégi menün…
|
Konyhatrend találkozó a 6. Konyhakiállításon |
2015. február 27-március 1. Papp László Budapest Sportaréna
|
A Konyhakiállításon biztosan mindenki megtalálhatja azt, ami számára a tökéletes konyhát jelenti, legyen az új konyha- vagy étkezőbútor, kisgép, nagygép, konyhai felszerelés vagy maga a főzés élménye. A Konyhakiállítás február 27-március 1. között immáron hatodik alkalommal mutatja be a legfrissebb konyhai trendeket a Budapest Sportarénában. Számos világpremier itt mutatkozik be először a régióban, valódi újdonságot mutatva a nagyközönség és a szakmai látogatók számára is.
A konyha kétségtelenül otthonunk egyik legfontosabb része, melynek megtervezése és kialakítása az építkezés legnehezebb és legtöbb szakértelmet igénylő feladata. A kiállításon nemcsak konyhabútor és konyhagép újdonságok, hanem teljes enteriőrök is lesznek, így akár az egész ház belső kialakítására találhatunk megoldásokat és professzionális partnereket, ha építkezés vagy nagy felújítás előtt állunk.
Minden eddiginél erősebb gépes felhozatallal találkozhatunk az idei kiállításon. A legtöbb beépíthető és szabadon álló nagygépből vadonatúj kollekció mutatkozik be a rendezvényen, a kisgépeket pedig profi szakácsok fogják tesztelni. Amellett, hogy a gépek minden funkcióját megismerhetjük így, még titkos fortélyokat, szakmai fogásokat is elleshetünk a séfektől. Fantasztikus dizájn elszívókat, egy gombnyomásra forró vizet készítő csaptelepet és konyhai komposztálót is láthatunk, kipróbálhatjuk a sous vide kádat és éttermi szakácsok egyik kedvenc univerzális kisgépét, a Thermomixet is. Kiegészítők terén is széles választék vár a helyszínen a késektől az edényeken át egészen a világhírű Herendi porcelánig.
Idén is magas színvonalú gasztronómiai kísérőprogram fűszerezi a kiállítást. A Bosch Nagyszínpadon a legismertebb hazai sztárséfek és bloggerek - Fűszeres Eszter, Mautner Zsófi és Bede Robi - fellépései mellett ázsiai és spanyol ételek is készülnek majd, lesznek fantasztikus desszertek és street food bemutató is. A másik állandó gasztro helyszínen az OTP Klub "látványkonyhájában" egész hétvégén olasz ételek és bemutatók várják az olasz konyha és életérzés szerelmeseit.
Feltétlenül regisztráljanak a www.konyhakiallitas.hu oldalon, hogy esélyük legyen megnyerni a nagy értékű nyeremények egyikét, az egyhetes romantikus toszkán utazást vagy fődíjként a Bosch most bemutatkozó Serie8 intelligens sütőjét!
további információ: www.konyhakiallitas.hu
|
Dés Mihály: 77 pesti recept (Gasztronómiai anyaregény) |
?Anya csak egy van, és arról is a végén derül ki, hogy tud főzni?
|
Egyszerűen letehetetlen. Szinte issza az ember minden szavát, minden mondatát. Nem vagyok gyorsolvasó, de ezt a könyvet egy nap alatt kiolvastam, kicsit megkönnyeztem a végét. Egy hatgyerekes családanyáról, a későbbi Sütimamáról szól (Dés Magdáról), aki sok minden volt életében, szegény és földönfutó vagy éppen igazgató vagy főszerkesztő, de talán a legismertebb, hogy ő vezette a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályát (nála tanulta a rádiózást például Havas Henrik). Nyugdíjazása után kezdett sütni-főzni. Nem is akárhogy. Rendhagyó szakácskönyv ez, aminek az első fele egy fergeteges családregény, főzési szentháromsággal és konyhai tízparancsolattal ellátott gasztronómiai útmutató, a másik fele pedig különleges, ám,ennek ellenére megbízható szakácskönyv, amihez teljesen meglepő módon nem kellenek képek, mert a recepteket mi is ismerjük, csak egy kicsit Sütimamásan vannak átdolgozva és persze kipróbálva az egész család, gyerekek, unokák, dédunokák által. Az egyszerű spenóttól a mexikói tojáson át mindazon ételek szerepelnek benne, amik gyakran felbukkannak mindennapjaink asztalán, de ez a Sütimamás változat az, ami pluszt ad hozzá. Az író minden receptet kipróbált, amit megörökölt édesanyjától vagy éppen együtt főzték meg ezeket az ételeket. A bájosan vicces könyv (az író fia, Dés Marci képzőművész illusztrálta, nem is akárhogy) mindenekelőtt szeretetteljesen csipkelődő anyaportré. És még 77 (vagy több) pesti recept van benne. Dés Mihály letehetetlen új könyve, amelyet a szerző édesanyjának, a legendás Sütimamának élete és étele ihletett. Hozzátett a könyvhöz néhány gondolatot Sütimamáról Esterházy Péter, Koltai Róbert, Lukáts Andor, Udvaros Dorka és az öcsi, Dés László is.
Fejes Imre
|
A grillezés új dimenziója |
|
Az Oxygen Wellness Naphegy tetőtéri terasza ezen a nyáron jakuzzival, kényelmes kerti bútorokkal és grill specialitásokkal várja a vendégeket. Mint Vezse Rolandtól, a Spa Trend Kft. alapítójától megtudhattuk, az immár 10 éve, a hazai wellness kultúra népszerűsítésén fáradozó, masszázsmedencéiről, kerti bútorairól, szauna házairól, grill készülékeiről ismert cég azon munkálkodik, hogy minél szélesebb körben váljanak ismertté termékeik, és jótékony hatásaik.
A grillezés új dimenziója
A SpaTrend Teraszon a hétvégéken a Broil King kanadai rozsdamentes acél gázgrill készülékein változatos falatokat készítenek a Lacavore étterem séfjei. Az Imperial, Regal és Sovereign 90 szettek 2 perc alatt melegednek fel a megfelelő sütő hőmérsékletre, hogy különálló sütő felületeiken akár egy, vagy több grill rácson készülhessenek az ízletes falatok. Mindezeket a Barcelona ülőgarnitúrán is elfogyaszthatjuk, majd a Monaco napozóágyon adhatjuk át magunkat a vérbeli spa érzésnek.
A grillezésnek van néhány alapszabálya, amiket - ha betartunk - otthon is biztos sikeres esténk lesz. Eltekintve a teljesen amatőr, sütni-főzni nem tudóktól, grillezni nem egy nagy ördöngösség. Ha már ismerjük minden fortélyát, evezzünk új vizekre! Ismerjük meg a gázgrillek előnyeit! Többek között azt, hogy elmarad a füst, és nem igényelnek extra előkészületeket, hiszen nem kell arra várnunk, hogy parazsunk legyen.
Ha igazán ínyencek szeretnénk lenni, próbáljuk ki az impozáns rozsdamentes acélból készült Broil King Imperial XL grillezőt, amely több extrával is rendelkezik. Két külön sütőrész áll rendelkezésünkre, így az igényeink, vagy a kedvünk szerint csak a kisebbiket vagy a nagyobbikat használhatjuk külön. Ha sokféle fogást készítünk, akkor külön térben süthetjük a különböző hőfokot vagy légteret igénylő ételeket. Az oldalégőkkel felszerelt szett előnye, hogy a sütőfelülettől függetlenül, vele egy időben más étel elkészítésére is használható. A felületen edényben vagy serpenyőben készíthetünk sültünk mellé szószt, vagy köretet. Szekrényeiben melegen tarthatóak a tányérok, így még az sem fordulhat elő, hogy ideje hamar elhűl a sültünk. Öntött alumínium váza nagyon magas hőmérsékletet képes biztosítani. Miért jó ez nekünk? Mert a takarítással sem kell bajlódnunk. Ugyanis sütés után csak le kell égetnünk róla a zsírt! Ha pedig a nyár esti grillezéshez receptek keresnénk, látogassunk el a www.grillreceptek.hu oldalra.
A termékekről bővebb információ a www.spatrend.hu oldalon olvasható.
|
Új gasztronómiai és szórakoztató komplexum épül Budán |
Átalakul az Új udvar
|
Arie Yom-Tov ingatlanfejlesztő, a Gozsdu udvar megálmodója és alapítója kb. 1 milliárd Ft értékű beruházással egy különleges gasztronómiai és szórakoztató központot hoz létre a II. és III. kerület határán, a Kolosy tér szomszédságában. Az Új Udvar épülete némi átalakítással szellősebbé, tágasabbá, átjárhatóbbá válik, és egy mediterrán falu hangulatát hozza el.
A Buda Entertainment and Gastro elnevezésű komplexum kiemelt szerepet szán a gasztronómiának: számos nemzetközi és hazai ízt kínáló étterem és kávézó biztosítja majd a széles kínálatot. A központ a budai éjszakai élet meghatározó szereplője lesz több termes táncos szórakozóhelyével, music pubokkal, bárokkal. A komplexum egyik különlegessége az úgynevezett Bed Movie, amely jelenleg egész Európában egyedül Londonban található, ahol is a moziba látogatók heverőkből nézhetik a filmeket, miközben a felszolgált ételt, italt is el tudják fogyasztani. Két termes disco is várja majd az érdeklődőket, emellett családi programok biztosítják a legkisebbek és szüleik kikapcsolódását. Egy másik helyszínen folklór műsorok szórakoztatják majd a külföldi látogatókat és a hazai érdeklődőket. Külön szinten kézművesek és fiatal divattervezők állítják ki alkotásaikat, az épület egyik oldala mellett pedig, a párizsi Montmartre mintájára, festőművészek alkothatnak, illetve képeiket állíthatják ki ők is. A legfelső szinten Magyarországon egyedülálló bonsai ligettel körbevéve sky bar terasz és éttermek kapnak helyet, hangulatos kilátással a környékre.
A komplexum kialakításának első szakasza 2014 őszén zajlik (ekkor már működni fog az említett Bed Movie), a projekt befejezése 2015 nyarára várható.
„A Gozsdu udvart 16 évvel ezelőtt álmodtam meg, amikor még senki nem hitt benne. Büszke vagyok, hogy mára egy, a magyarok és külföldiek számára egyaránt népszerű célponttá vált. Budán viszont nincs hasonló szórakoztató központ, az Új Udvar pedig kiváló adottságokkal rendelkezik, amelyekre építve egy egyedülálló megoldás születik az országban. Fiatalok és idősebbek, felnőttek és gyerekek egyaránt megtalálhatják a maguk számára kedvelt szórakozási formákat, és ebből az izgalmas egyvelegből egy sajátos hangulatú és különleges helyszín születik” - mondja Arie Yom-Tov, az új komplexum társtulajdonosa.
|
516 termék 4 problémára 1 helyen |
A Tesco bővítette kínálatát
|
A Tesco-Global Áruházak Zrt. több mint 100 új termékkel bővítette a glutén- és, laktózmentes, illetve diabetikus és bio élelmiszereinek kínálatát. Az így már több mint 500 féle terméket tartalmazó kínálattal a Tesco nyújtja a legszélesebb választékot az ételintoleranciában vagy cukorbetegségben érintettek, valamint a bio élelmiszereket fogyasztók számára.
Az egészség az ember legfontosabb értéke, az egészséges életmód egyik alapköve pedig az egészséges élelmiszer. Sajnos azonban olyan sokszor és sok helyen találkozhattunk hasonló gondolatokkal, hogy legtöbbször már legyintünk, amikor ilyesmit hallunk. Jellemzően akkor állunk meg egy pillanatra és értékeljük újra az egészségünket, illetve táplálkozásunkat, amikor mi magunk közvetlenül vagy közvetve érintetté válunk. Az eddigi becslések pedig sajnos azt mutatják, hogy nem árt, ha odafigyelünk!
A cukorbetegség Magyarországon ma, a becslések szerint körülbelül 1-1,5 millió embert érint. A diabetesen kívül azonban létezik egy hiperinzulinémiának (túlzott inzulintermelésnek) nevezett állapot is, amely szintén indokolttá teszi a diabetikus ételek fogyasztását. A laktózintoleranciában (tejcukorérzékenység) a magyar lakosság körülbelül 35-40 százaléka, a lisztérzékenységben pedig körülbelül 1-2 százaléka érintett. A speciális élelmiszerek fogyasztása sok esetben tehát nem döntés kérdése, hanem egészségügyi szempontból egyszerűen nincs más lehetőség, tekintve, hogy ezek a betegségek egész életen át tartandó diétát igényelnek. Éppen ezért egyre nagyobb az ilyen termékek iránti kereslet. Mindemellett egyre többen vannak azok is, akik számára fontos, hogy a helyes étkezéssel megőrizzék saját és családjuk egészségét, ehhez pedig elengedhetetlenül fontosak a minőségi, bio alapanyagok.
A Tesco az első hazai áruházak megnyitása óta forgalmaz speciális élelmiszereket, melyek kínálatát, az egészségügyi okokból speciális táplálkozási igényű vásárlók visszajelzéseit szem előtt tartva folyamatosan bővített. Az üzletekben a májusi bővítést követően már több mint 500 speciális élelmiszer kapható, amelyből 275 bio, 134 diabetikus, 63 gluténmentes, és 44 laktózmentes termék. A vállalat célja, hogy az egyre szélesebb körben keresett speciális élelmiszerek az ország bármely pontjáról, mindenki számára könnyen hozzáférhetőek legyenek, ráadásul úgy, hogy a kínálatban mindenki megtalálja a pénztárcájának megfelelő élelmiszert. A termékek kiválasztásában segítséget nyújt az egyedi színkódolás is: a diabetikus ételek citromsárga, a gluténmentes élelmiszerek kék, a laktózmentes élelmiszerek narancs, a bio élelmiszerek zöld jelölése segít az egyes élelmiszertípusok megkülönböztetésében. Ráadásul a termékek egyedi kihelyezést kaptak az áruházakon belül, így mindent egy helyen találhatnak meg az érdeklődők.
"Hetente közel 3,5 millió vásárlót szolgálunk ki, ezért a felelősségünk is nagy abban, hogy folyamatosan jó minőségű és széles termékválasztékot kínáljunk. A speciális táplálkozási igényt kielégítő termékek kialakításában ma már nem az a kérdés, hogy megtalálhatók-e az áruház polcain, hanem az, hogy milyen széles választékkal várjuk az egészségügyi szempontból érintett, illetve a tudatosan gondolkodó vásárlókat. Büszkék vagyunk rá, hogy a termékkínálat bővítésével jelenleg mi nyújtjuk a legszélesebb választékot a piacon" - mondta el Hevesi Nóra, a Tesco-Global Áruházak Zrt vállalati kapcsolatok igazgatója.
A Tesco megfizethető áron, magas minőségű élelmiszereket kínál a fogyasztók számára. Az egészségen túl a vállalat számára fontos szempont a magyar gyártók támogatása is, így a lehető legtöbb termék hazai termelőtől származik.
|
Indul a verseny - keressük 2014 kedvenc lángosozóját |
|
„Kész a sajtos tejfölös!” – e mondat hallatán majdnem mindenkinek a forró nyári napsütés, a strand jut az eszébe és szinte érezzük a frissen sütött lángos illatát. Csábításának kevesen tudnak ellenállni, főleg hogy a klasszikusok mellett már olyan különleges változatokban is kapható, mint a káposztás, kolbászos, vagy lekváros, porcukros. Hogy milyen feltétet válasszunk az pusztán ízlés dolga, egy azonban biztos: a minőségi napraforgóolaj ugyanolyan fontos hozzávalója egy finom lángosnak, mint a fokhagyma vagy a sajt. A fontos kérdés inkább az, hogy hol lehet igazán ínycsiklandó lángosba harapni?
A közkedvelt magyar specialitás kezdi kinőni magát a strandos, piacos ételek sorából, és már egyre több helyen kapható országszerte. A Vénusz Lángos Voks verseny éppen ezért azzal a céllal indult útjára immár harmadik alkalommal, hogy a rajongók segítségével felkutassa Magyarország kedvenc lángos lelőhelyeit. A Lángos Voks Facebook alkalmazás segítségével, mindössze néhány kattintással mindenki feltöltheti kedvenc lángosozóját, illetve szavazhat a már regisztrált helyekre, és értékelheti azokat.
A Vénusz Lángos Voks applikáció a következő link segítségével érhető el:
|
Cseresznye, és ilyen korán! |
|
A cseresznye egészséges és az egyik legkorábban érő gyümölcs Magyarországon. Sok jó tulajdonsága mellett a piacok standjain üde színfolt a májusban megjelenő friss, piros, fényes termés. Közel két héttel hamarabb szüretelhető a világ legkorábban érő cseresznyefajtája, a magyar nemesítésű Rita. A szakemberek szerint a terméskilátások kitűnőek, bár azt elismerik, hogy a nemrégiben hullott túl sok eső miatt a korai fajták elkezdtek repedni. Ugyanakkor hangsúlyozzák, minél keményebb húsú egy cseresznye, annál hajlamosabb a repedésre.
Az enyhe télnek és korai tavasznak köszönhetően idén a szokásosnál hamarabb szüretelhetik a zamatos magyar cseresznyét. A terméskilátások rendkívül jók, rengeteg gyümölcs van a fákon.
„Emberemlékezet óta nem ehettünk ilyen jó minőségű, hazai cseresznyét ennyire korán. Hiszen az idén már jó tíz nappal korábban érő Rita prémiumminőségű, szemben az olyan régebbi korai fajtákkal, mint a Pomázi hosszúszárú vagy a Münchebergi korai. Azok csak színes gömbök voltak, míg a Rita komoly méretű, zamatos gyümölcsű” – jelentette ki Dr. Apostol János a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.
„Sokáig volt szárazság, majd hirtelen rengeteg csapadék hullott. Ez az éppen zsendülő korai cseresznyefajtákat meglehetősen rosszkor érte, és húsuk repedni kezdett. Ilyenkor még lehet védekezni, ha a gazdák gyorsan letakarják a fákat fóliával. De egyenletes öntözéssel is megakadályozható a hirtelen sejtgyarapodás, sejtnyúlás” – tette hozzá Dr. Apostol János.
|
Megjelent Magyarország legnagyobb példányszámú és legátfogóbb gasztronómiai kiadványa |
|
A Dining Guide TOP 100 Étteremkalauz 2014, amellett, hogy részletesen bemutatja hazánk legjobb 100 éttermét, a legszélesebb éttermi adatbázis lesz, hiszen még további 850 étteremmel kapcsolatban tartalmazza a legfontosabb információkat. A Dining Guide kritikusai szerint hazánk három legjobb étterme sorrendben az Onyx, a Costes és a ZONA. A kiadvány további érdekessége, hogy egy komoly street food melléklettel is kiegészült, hiszen a Dining Guide áll szervezőként a június 7-e és 9-e között a Főzdefeszttel egy időben és egy helyszínen megrendezendő Street Food Show mögött is. A kalauzból kiderül, melyik a legjobb kínai étterem, hol csodás a görög gyros vagy a pho leves, listáz a kalauz top gastropubukat, reggelizőhelyeket, levesbárokat és kávézókat, és persze a hamburger, valamint pizza kategóriát sem felejtették ki a street food rangsorolásokból. A Dining Guide TOP 100 Étteremkalauz 2014 15000 példányban jelent meg, és a legnagyobb könyvesboltokban és benzinkutaknál is terjesztik.
A Dining Guide szerint egy ilyen lista létrehozása nem egyszerűen élvezeti tevékenység, fogyasztóvédelmi missziót is szeretnének betölteni.Természetesen nem a Dining Guide listája az egyetlen, mely Magyarország éttermeit igyekszik valamilyen szempontrendszer alapján értékelni. Vajda Péter, a Dining Guide főszerkesztője szerint ez a lista leginkább abban más, hogy a vizsgált éttermeket számos alkalommal látogatták és ennek alapján, vagyis több tapasztalat összegzéseként értékeltek. Hogy hogyan lehet összehasonlítani egy vidéki éttermet és egy fővárosi Michelin csillagost? Vajda Péter szerint ebben azért nincsen akkora ellentmondás: „Ha a gasztronómia felől nézzük, akkor csupán a tányérok tartalmát nézzük, és akkor lehetséges rangsorolni hazánk éttermeit, anélkül, hogy megkülönböztetnénk őket. Természetesen egyre inkább az derül ki, hogy vannak egymástól eltérő kategóriák, bár a nemzetközi kalauzok sem veszik figyelembe az eltérő műfajokat, szigorúan a minőség felől közelítenek, hisz az a lényeg. Persze, mint minden kritikai műfaj ez sem teljesen érzelemmentes tevékenység, mindazonáltal a laikus elképzelésekkel szemben ez szakma, és nem szubjektív ízlésbeli kérdés. Megértőnek kell lenni és az értékelésnél az objektív körülményeket is érdemes figyelembe venni, ahogy a szándékot is.
|
Cseresznyevirág és flashmob Vivaldival |
|
Az igazi tavasz eljövetelét a napsütés, a madárcsicsergés mellett a virágzó fák látványa jelenti. Közülük is talán az egyik legpompásabb a cseresznyevirágzás, amelyet bizonyos kultúrákban a tavasz nyitányaként fesztivállal ünnepelnek.
A budapesti Füvészkertben, egy szép tavaszi napon, családi piknikre hívta a telet alaposan unó közönséget a Nestea. Kék plédek a fűre terítve, enyhe napsütés, és egy váratlan fordulat: megjelent négy zenész fiatalember, a kert különböző helyszínein Vivaldi tavasz tételét játszotta. Ezzel és cseresznyevirág ízesítésű Nesteavel kedveskedett a jelenlévőknek a meghívó fél.
A tavasz a NESTEA számára azért is különösen fontos évszak, mert a téli pihenő időszak után ilyenkor szüretelik a tealeveleket. A kellemes zamatú NESTEA Cseresznyevirág a tavasz új ízét ígéri. A virágízesítés pedig a legújabb gasztronómiai trendekbe illeszkedik. Magyarországon szezonálisan jelenik meg a termék.
|
110 éves a Mátyás pince |
|
110 éves a Mátyás pince
Budapest egyik legnagyobb múltú étterme, a Mátyás Pince az idén 110 éves. Megnyitásakor, 1904-ben Budapest nyüzsgő, élénk szellemi és kulturális központ volt, igazi világváros.
Baldauf Mátyás és felesége, Tercsi már az 1897-ben megnyílt központi Vásárcsarnokban szerezhette be az alapanyagokat, ahová a kofák a Dunán közlekedő hajójáratokon utazva szállították a friss élelmiszert. A fővárost akkoriban több mint nyolcszázezren lakták, és az emberek a konflisok, fiákerek, sínen futó lóvasúti kocsik mellett már villamoson, sőt az 1896-ban, Európa első földalatti vasútjaként átadott Millenniumi Földalatti Vasúton is utazhattak. Ha leszállt az este, a karcsú kandeláberek tetején bekapcsolták a gázlámpákat, és az egész város barátságos, sárgás fénybe burkolózott. Az emberek általában otthon költötték el vacsorájukat, majd ünneplő ruhát öltve színházba mentek, hogy a híres színésznők, Márkus Emília, Jászai Mari vagy Blaha Lujza játékában gyönyörködjenek. Az éjszaka hátralévő része már ismét férfitársaságban telt, a kávéházakban híres prímások húzták a vendégek fülébe, a mindentudó pincérek pedig rezzenéstelen arccal hozták az újabb és újabb köröket a törzsvendégeknek.
Ilyen közeg várta tehát a Mátyás Pincét 1904-es megnyitásakor. Azóta sokat változott a világ, háborúk jöttek, forradalmak mentek, válságok és megszorítások követték egymást, az épület azonban csodával határos módon megmenekült a pusztulástól, ma is a helyén áll, hirdetve, hogy a honi vendéglátás a történelem egyik legviharosabb évszázadában is képes volt újra és újra talpra állni, és a hagyományokat tiszteletben tartva megújulni.
A Mátyás Pince az eltelt 110 év alatt többször is gazdát cserélt. Legújabb tulajdonosa, a Mátyás Pince Új Ízei Kft. 2008-ban vette át az üzlet üzemeltetési jogát, és azonnal nagyszabású felújítási munkákat kezdett. A 100.000.000 Ft-os beruházás eredményeként vonzóbbá vált a fogadótér, megtörtént a burkolatok cseréje, megújultak a kárpitok, visszakapták régi fényüket a falfestmények, és a konyha is modernebbé vált. A munkálatok a Műemlékvédelem ellenőrzése mellett zajlottak, nagy körültekintéssel, az eredeti állapot visszaállításának határozott igényével.
A megújult étterem 2009-től várja újra a látogatókat, és a régi falak közé visszatért az élet. A Mátyás Pince izgalmas programokkal készül a 110. évforduló megünneplésére. Az ünnepi időszak 2014 májusában indul, és november 14-én, nagyszabású gálaesttel ér véget. A programokról a "bővebben" szóra rákattintva olvashat.
bővebben >
|
Sajtra Magyar! |
|
Március 29-30. között hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Ízek Vásárát a Millenáris „B” csarnokában, amelynek idei központi témája a minőségi kézműves tejtermékek, azon belül is a sajtkészítmények. A korábbi hagyományokhoz hűen az eseményen hazánk 150 kistermelője képviselteti magát, akik többek között olyan különlegességekkel készülnek majd, mint az igazi házi készítésű túrórudi, a különféle bivalytej készítmények, vagy a frissen köpült vaj.
2014 tavaszán a magyar nemzeti konyha hagyományőrző nagyköveteként a tejtermékeket, azon belül is a sajtkészítményeket állítja a figyelem középpontjába a Magyar Ízek Vására. 150 kiállító közül, mint egy 30 sajtmester, 72 ezer liter tej felhasználásával, megközelítőleg 6000 kg sajttal és különleges kézműves tejtermékek széles skálájával készül a Vásár látogatói számára.
A szervezők számos színes színpadi programokkal kívánják bemutatni a tej különféle felhasználási módját, így a látogatók megismerkedhetnek többek között a vajköpülés, a jó minőségű aludttej és a házi túrórudi elkészítésének fortélyaival. Emellett számos konyhai praktikával és titkos recept ötlettel is szolgálnak a minőségi kézműves sajtok kedvelőinek a helyszínen.
Európa egyik igen komoly hagyományokkal rendelkező alapvető élelmiszere, élettani hatásai kiemelkedőek, Magyarország mégis sereghajtó a fogyasztásban. Éppen ezért szerettük volna bemutatni, hogy milyen sokszínű felhasználási lehetősége van a tejtermékeknek és milyen az igazi, minőségi háztáji sajt. – mondta el Pap Krisztián a Vásár főszervezője.
A színpadi bemutatók mellett a hétvége kiemelt programja a Borjour Zenit rendezvény lesz, melynek keretén belül magyar szőlőfajtákból készült borokat mutatnak be a Vásárra kilátogató közönség számára.
|
Teret adunk a kreativitásnak |
Siemens beépíthető készülékek lenyűgöző funkciókkal
|
A Siemens beépíthető sütői, főzőlapjai és gőzsütői nem csak technológiai ínyencségek, de a kreatív konyhaművészet múzsái is. Ezt mutatta be a gyakorlatban a népszerű Lila füge blog kitalálója és szerzője, Havas Dóra, a SzerecsenDió Gasztrotérben, 2014. február 12-én. A nagyközönség is megismerheti a készülékeket testközelből a február végi Konyhakiállításon, melynek fő támogatója a Siemens.
Profizmus a mindennapokban: Siemens beépíthető sütők
A Siemens technológiai megoldásai, - mint a magyar nyelvű, szöveges TFT kijelző, a cookControl 68 automatikus program, a hydroBaking vagy az activeClean pirolitikus öntisztítás - használóinak sokkal többet jelentenek pusztán jól csengő funkcióknál. Az intelligens megoldásokkal profi szakácsokká válhatunk otthonunkban és nagy chéfeket idéző, lenyűgöző fogásokat varázsolhatunk a családi asztalra, vagy kápráztathatjuk el vendégeinket.
Egészséges ételek és páratlan ízek: Siemens gőzsütők és gőzpárolók
Jelen korunk konyhai sztárja a gőzsütő. Nem véletlenül, hiszen az ételkészítés legkifinomultabb módját nyújtja, ez az egészséges és finom étel titka. Saját és családunk egészsége érdekében egyre többen nem kötünk kompromisszumot. A Siemens készülékeivel erre nincs is szükség. A sütés illetve főzés forró gőzzel történik, így minden értékes vitamin, nyomelem és ásványi anyag megmarad az ételekben, a frissesség és a zamat pedig páratlan. A gőzzel sütés lehetővé teszi, hogy húsételeink belül szaftosak és zamatosak, kívül pedig ropogósak legyenek, elkerülve a kiszáradást. Egy hétköznapi hús, mint például a sertés lapocka is ünnepi fogássá alakul.
Megszámlálhatatlan kombinációs lehetőség – FlexInduction
A FlexInduction funkcióval rendelkező indukciós főzőlapok téglalap alakú zónájára tetszőleges méretű és alakú edény elhelyezhető; a főzőlap felismeri, hogy a zóna mely részén kell a kívánt teljesítményt leadnia. Az egyenletes hőeloszlással az ételek a lehető leghatékonyabban készülnek el. Ez a technológia nagy segítséget nyújt a háziasszonyoknak egy több fogásos ebéd vagy vacsora elkészítésekor, hiszen egyszerre több edényt is el tud helyezni a főzőlapon, nem kell az előre kijelölt zónákhoz igazodnia.
|
Színező maláta és adalékanyag ? a pékségek leggyakoribb trükkjei |
|
Péknek állt egy napra Pokorny Lia, Rákóczi Feri és Szilágyi Áron! A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) nagykövetei a magyarok kedvenc ételével, a kenyér és a péksütemények készítésével ismerkedtek. Előbbiből fejenként évi 73 kilót fogyasztunk el, utóbbiból 13 kilót, ami egy felnőtt esetében napi 20-25 dekát jelent. Nem mindegy azonban, hogy honnan és milyen minőségű pékáru kerül az asztalra.
„A magyarok hagyományosan a fehér kenyeret kedvelik, pedig ez a szénhidrát mellett kevés más tápanyagot tartalmaz. Helyesebb lenne az élelmi rostokban gazdag kenyerek fogyasztása - az egészséges életmód jegyében szerencsére egyre többen választják ezeket a termékeket, még akkor is, ha drágábbak”– mondta dr. Pleva György, a NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője. Hozzátette: a Hivatal folyamatosan ellenőrzi a pékségeket, például azt, hogy a kovászoláshoz milyen technológiát használnak. Sok panasz érkezik a rozslisztet tartalmazó kenyerekkel kapcsolatban: a Hivatal szakértői afelett is őrködnek, hogy valóban 40%-ban rozslisztet tartalmazzon az, amit rozskenyérként árulnak.
„Megengedett a színező maláta használata, ám ezt minden esetben fel kell tüntetni a csomagoláson! Nem szabad, hogy a vásárló a termék színe miatt azt gondolja, hogy a valóságosnál értékesebb, rozsos kenyeret visz haza” – nyilatkozta a Pr1mer pékség éjjel-nappal működő sütői előtt állva dr. Pleva György. Ezen a helyen mindent rendben találtak a revizorok.
Ugyancsak ellenőrzik a kenyerek és péksütemények sótartalmát, hiszen az uniós tagországokban folyamatosan csökkenteni kell a sütőipari termékekben a só mennyiségét. Ez Magyarországon különösen fontos: sósan szeretjük a kifliket, zsemléket és kenyereket, az EU-ban is kirívóan sós a szánk.
A pékséglátogatáson a NÉBIH élelmiszerbiztonsági nagykövetei is kipróbálhatták magukat péklapáttal a kezükben. Pokorny Lia, Rákóczi Feri és Szilágyi Áron dagasztottak, kelesztettek és kalácsot fontak – utóbbi csak némi segédlettel sikerült. Liáról kiderült, hogy remek érzékkel fon, Áron pedig úgy bánik a péklapáttal, mint a karddal.
„A kenyér iránti tiszteletet a gyerekkoromból hoztam magammal. Imádtam, amikor nagymamám kenyeret sütött, rajongtam a közeli pékségből terjengő illatért is. Felnőtté válva szembesültem azzal, hogy bepenészedhet a tészta, a zsemle pedig egy marék morzsává porlad össze. Sokáig tartott mire rátaláltam a megfelelő pékségekre. Most már azt is tudom, mire kell figyelnem” – mondta Pokorny Lia színésznő, a NÉBIH nagykövete.
„Milyen a jó kenyér? Ha megnyomjuk, nem marad úgy, hanem visszapattan, nem morzsolódik, belül nem lyukacsos, látjuk rajta a lejárat dátumát, vagy napját jelölő cetlit. És persze oltárian finom” – nyilatkozta Rákóczi Feri, a Morning Show gasztro guruja, immáron amatőr pék.
|
Dana Bate: Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez |
|
Az Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez egy igazi, csajos-gasztrós regény, amelyben a fiatal hősnő dilemmája, hogy a környezete által sugallt tudományos karriert válassza-e, vagy megpróbáljon a hobbijának (és a hobbijából) élni... Mert igazán akkor érzi jól magát, ha újdonságokat főzhet - bárhol: legyen az egy lepukkant kis főzőhelyiség, vagy csillogó-villogó, jól felszerelt konyha...
A huszonhat éves Hannah Sugarman szinte mindent megkapott az élettől, amire egy magakorabeli nő vágyhat. Remek állást, jóképű, nagymenő pasit és egy igazán csilivili lakosztályt Washington D. C. egyik legjobb negyedében. Csupán egy a bökkenő: Hannah a pokolba kívánja az egészet. A tudományos konferenciák és a fényűző partik helyett a sütik és sültek világában érzi igazán otthon magát, munkaidőben is recepteket körmöl, titkos lakáséttermet nyit főbérlője tudta nélkül, és a mintaszerű hercegnőt úgy dobja le magáról, akár a felesleges kilókat… hogy a szerelem és a káosz új ízeket vigyen az életébe – és mindazokéba, akik megkóstolják a főztjét.
Dana Bate Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez című regénye egy igazi ínycsiklandó sikerkönyv egy olyan „szomszédlány” főhőssel, aki gyakran hülyét csinál magából a partikon, de pontosan tudja, mitől jó egy répatorta. És bár az álmai néha cukormázosak, azt már megtanulta, hogy az élet legfontosabb hozzávalója: higgy magadban.
Erawan Könyvkiadó, 2013
Ár: 3499 forint
|
oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8
Összesen cikk található ebben a rovatban
|