Addig üsd a vasat, amíg meleg! Muri Enikő, Horváth Éva, Ganxsta Zolee és Nagy Sanyi megfogadta a tanácsot. A négy híresség körül csak úgy izzott a levegő, miközben az egyik legősibb mesterségben tették próbára magukat. A sztárok kalapácsot ragadtak, és egy belvárosi kovácsműhelyben alkalmi inasnak álltak. A lányok mexikói ékszereket, a fiúk pedig egy különleges szerencsepatkót készítettek.
Munkáskesztyűt húzott Ganxsta Zolee, aki Horváth Évával, Muri Enikővel és Nagy Sanyival vasnyűvő tanoncként debütált. A Vasverő kovácsműhelyben az el Jimador hazája ihlette meg a sztárokat az üllő mögött, amikor karkötő és patkó készítésébe kezdtek. Zoleetól saját bevallása szerint is igencsak távol áll mindennemű fizikai munka, most azonban mégis kivételt tett, és rövid időre szakított elveivel.
„Világéletemben kiütést kaptam a kemény, megterhelő munkától, de még a villanykörte cseréhez is béna vagyok. Most azonban úgy döntöttem, ideje saját kezembe venni a sorsomat. Egy szerencsepatkót készítettem, amivel a lottó ötösre hajtok, otthon tuti valami különleges helyre teszem majd ki” – kezdte a szabad szájú rapper, akinek szívéhez különösen közel áll Mexikó. „Ezek a közép-amerikaiak tudnak valamit, imádom azt a mentalitást, ami őket jellemzi, a kajáikat és persze a tequilát. Több nagy slágerünket is Mexikó ihlette, a Vato Loco klipjét ráadásul kint forgattunk, ami örök élmény marad számunkra. Iszonyatosan jó arcok a helyiek” – tette hozzá Zolee.
Ganxsta Zoleeval ellentétben Muri Enikő nem esik kétségbe, ha valamilyen kézügyességet igénylő feladatot kell megoldania. Többször volt már példa arra, hogy szeretteit apró, saját készítésű ajándékkal lepte meg.
„Legutóbb a Mamma Mia bemutatójára készítettem mindenkinek egy kis kulcstartót, ami azért lényegesen könnyebb volt, mint most a vassal megküzdeni” – kezdte viccelődve Enikő. „Gyerekként már jártam kovácsműhelyben, így nem volt teljesen ismeretlen a terep, de azért szakmát nem váltanék. Mindenesetre izgalmas feladat volt, szeretem új dolgokban kipróbálni magam, a mexikói kultúra pedig igazán inspirálóan hat rám. Az ékszerkészítés közben meg is fogalmazódott bennem, hogy mennyire jó lenne egyszer testközelből is megtapasztalni ennek a különleges országnak a hangulatát” – mondta el a színésznő.