napja 
 

Ismét thai gasztronómia a Paris Budapest Étteremben (Gasztronómia - Evés)
Ismét thai gasztronómia a Paris Budapest Étteremben

A thai gasztronómia jeles képviselői immáron harmadik alkalommal vették át a főszerepet a Paris Budapest Étterem konyhájában. Az étterem célja, hogy a budapesti gasztronómiai élet üde színfoltjaként minél több különleges kulturális illetve gasztronómiai eseménynek legyen színtere. Negyedéves rendszerességgel hívnak meg neves séfeket, részben azért, hogy az étterem csapata inspirálódjon a különböző nemzeti konyhák megismerésével, részben pedig hogy minél különlegesebb, változatosabb fogásokat tudjanak kínálni vendégeiknek.

 A Thai Nagykövetség valamint a Thai Kereskedelmi Kamara kezdeményezésére, két világszinten elismert thai séf érkezett február 18-án az étterembe, akik az autentikus thai konyha sokszínűségét illetve modernitását szeretnék népszerűsíteni. Világszerte és Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít a thai konyhaművészet, azonban modernitását kevesen ismerik. A közép-kelet-európai körút részeként, a Lengyelország után Magyarországra érkező mesterszakácsok, Jamnong Nirungsan és Kent Arnon Masanglong elsődleges célja az volt, hogy a valódi thai konyha ízvilágát, valamint újszerűségét emeljék ki ételkreációikkal.

A thai gasztronómiai nap egy exkluzív workshoppal kezdődött, amelyen a Paris Budapest Étterem gasztro barátai vettek részt, akik Jamnong és Kent séfek közvetlen stílusának és profizmusának köszönhetően a thai konyhát egy teljesen új szemszögből ismerhették meg. A nap egy zártkörű gálavacsorával zárult, amelyen a Thai Nagykövetség és a Thai Kereskedelmi Kamara meghívott vendégei vettek részt.

 A két séf fő kreációi, a Kókuszos leves sült kacsával, illetve a Pácolt grillezett pisztráng filé sárga fűszeres jázmin rizzsel és thai szósszal a rendezvényt követő hétfőtől, február 24-től egy héten át szerepel majd az étterem „Business lunch” kínálatában, a thai séfek eredeti receptjei alapján.

A két mesterszakács, Jamnong Nirungsan és Kent Arnon Masanglong,  számos gasztronómiai elismerés tulajdonosa. Jamnong Nirungsan A Thai Séfszövetség elnöke, fő tanácsadója a Thai Kulináris Akadémiának, illetve bírája a WACS (World Association of Chefs Societies Accredited Judge) szervezetnek.  A thai „Iron Chef” tévéműsornak tanácsadója és fő bírája. A számos szakmai elismeréssel kitüntetett, 29 év tapasztalattal rendelkező Kent Arnon Masanglong pedig, már több világszínvonalú szállodában és étteremben volt főszakács.  A bangkoki Chef Festival Thailand 2013, illetve a Spirit of Chef in Thailand 2013 legjobb séfjei között szerepelt.

A Paris Budapest Étterem konyhájában az idei két neves thai séf és a korábbi thai séfek mellett olyan francia séfek ragadtak már fakanalat, mint Cyril Haberland, Gerard Vie, Jean-Marc Notelet vagy David Radgebe. A nagysikerű thai gasztronómiai rendezvényt követően a Paris Budapest Étterem a továbbiakban is törekszik arra, hogy ehhez hasonló kulináris élményeket nyújthasson.

 

 
<<< visszalépés
Jelenleg 3 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat