Korábban riválisok voltak, most azonban közös sorozatukban játszanak főszerepet a Sam & Cat hősnői, Ariana Grande és Jennette McCurdy. Sokak szerint az év eddigi legjobb selfie-jét posztoló Arianát korábban a közönség a V, mint Viktóriában, Jennette-et pedig az iCarlyban láthatta, most azonban a lányok összefognak, hogy közös vállalkozást indítsanak. Február 16-án a magyar Nickelodeon műsorán is elindul az a tévéműsor, ami nem csupán Amerikában ültette le a tiniket a képernyő elé, de igazi nemzetközi siker is lett!
Jennette McCurdy 13 évesen felhagyott a babysitterkedéssel, mert egyik szomszédja sem merte rábízni a csemetéjét. Most azonban az iCarlyból ismert szőkeségnek mégis meg kell birkóznia a feladattal, igaz, ezúttal csupán a kamerák kereszttüzében. Társa lesz mindebben Ariana Grande, aki volt már az MTV backstage riportere, duettezett együtt a popsztár Mikával és vörös haja miatt bárhol felismerik a rajongók. Két eltérő személyiség, rengeteg kaland és vicces szituáció. De vajon jól sül el a vállalkozás?
A 40 részes első évad az amerikai Nickelodeonon három éves rekordot döntött meg, majd megismételte a nézettségi bravúrt Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és Lengyelországban is. Most pedig február 16-tól a magyar fiatalok előtt is megnyílik a lehetőség, hogy megismerjék napjaink egyik legnépszerűbb tinisorozatát.
A Nickelodeon legnépszerűbb tévés producere, Dan Schneider hozza el a gyerekcsatorna újdonságát a magyar nézőknek, garantálva, hogy az iCarly és a V, mint Viktória rajongóit újra a képernyők elé szögezze. A Sam & Cat magyar változatán olyan szinkronszínészek működtek közre, mint Bogdányi Titanilla és Laudon Andrea, így garantált élménnyel kecsegtet a sorozat.
Sam & Cat – február 16-tól, minden vasárnap 20.05-kor, csak a Nickelodeon műsorán!