Ha a szerelem szigete Ciprus, akkor a szerelem városa kétségkívül Verona. Itt játszódik ugyanis William Shakespeare legszebb szerelmi drámája, aki egyébként soha életében be nem tette a lábát Itália földjére.

 Észak-Olaszország második leglátogatottabb városában minden Rómeó és Júlia története körül forog. A turista akár akarja, akár nem, minduntalan a két boldogtalan szerelmes nyomaiba botlik. Az Adige partján nyilak jelzik az útirányt, a város főutcáján, a Via Mazzinin elindulva pedig sodorja magával a tömeg, amely egyenesen a Casa di Giuliettához, Júlia házához tart. Ott már csak két kérdés vetődik fel: vajon élt-e a valóságban a két ellenséges család, és ha igen, így végződött-e a fiatalok szerelme? A másik, kissé gyakorlatiasabb kérdés, hogy vajon mikor szakad le Júlia erkélye a turisták hada alatt?

Verona persze nem csak a legendák városa. Az operarajongók az Arénában megtartott  híres Ünnepi Játékokra látogatnak ide, más csak néhány órát akar itt eltölteni, hogy meglátogassa Júlia sírját. De aki egyszer eljut ide, elveszett. Nincs ember, akit ne fogna meg a város középkori hangulata, reneszánsz palotái, különös, vonzó légköre. A tervezett néhány órából néhány nap vagy hét lesz, de az is lehet, hogy még ugyanazon az itáliai úton visszatér álmai városába.

 Az óváros egységes történelmi hangulata lenyűgöző. Sokhelyütt megmaradtak a 10-12. századbeli lőréses, vörös tégla várfalak, melyeket bástyák, cakkos pártájú szögletes tornyok szakítanak meg. A nap hevétől arany barnára, rozsdás vörösre égett, évszázados házait ma is lakják. A régi városközpont, a Piazza delle Erbe egymásra boruló ernyői alatt ma nyüzsgő piac működik és csak délután, amikor az árusok összepakoltak, akkor tárulnak a turista szeme elé a tér patinás, freskós házai. A forgalmas, árusok kiabálásától zajos főteret csupán egy szűk, sötét sikátor választja el Itália egyik legszebb terétől, a Piazza dei Signoritól. Amint belépünk az előkelő szépségű térre, idő és tér egy csapásra megszűnik. Itt csend és nyugalom honol, mintha nem is 100 méterre lennénk a piactól. Ide nem jöhet be autó, csak gyalogosok, így máris a 14. században érezzük magunkat. Körben gótikus, meg reneszánsz paloták, köztük az egykori városháza. A tér közepén áll Dante szobra, aki az egyik itteni házban élt, még az a kandalló is áll, amelynek fényénél rótta sorait. A szobor mögött – hála az olaszok kereskedelmi érzékének – kávézó és pizzeria is megbújik a sarokban, hogy a turisták akár órákig gyönyörködhessenek a középkori építészek alkotásaiban.