napja 
 

Cseh Tamás Nap Kőbányán (Programajánlók - Muzsika)
2013. január 19.
Cseh Tamás Nap Kőbányán

A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás énekes, dalszerző 70. születésnapja alkalmából nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók számára hirdetetett két kategóriában pályázatot a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ. 

A pályaművek előzetes zsűrizése után a legjobb előadók és alkotók meghívást kaptak, hogy produkciójukat a kulturális központ színpadán, élőben is bemutathassák. A 2013. január 19-én, szombaton 14: 00 órakor kezdődő "Cseh Tamás Nap Kőbányán" programon a zsűri tagjai újra értékelik az előadókat, az előadott dalok és az előadás egyediségét, hitelességét, illetve a fotók vagy klipek eredetiségét, ötletességét, dalokhoz való viszonyát. Az itt legjobbnak bizonyuló produkciók a gálaesten 2013. január 19-én 18 órakor a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban hivatásos művészek (Bornai Szilveszter, Joós Tamás, Kátai Zoltán, Krulik Zoltán, Kecskeméti Gábor, Novák János és Róka Szabolcs) társaságában lépnek fel és vehetik át a jól megérdemelt díjakat. Az első helyezettek 100-100 ezer forintot, a második helyezettek 50-50 ezer forintot, a harmadik helyezettek pedig 30-30 ezer forint összegű díjazásban részesülnek.


Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

 
<<< visszalépés
Jelenleg 3 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat