Évszázados híreket olvashatunk mostantól a GreenGorilla pizzéria dobozaira nyomtatva. Az akció célja ismeretterjesztés: a hajdani újságcikkekből ugyanis kiderül, hogy a vegán életmódnak milyen komoly múltja van már a magyar fővárosban. Így például eddig valószínűleg kevesen tudták, hogy a Millenium évében is volt már Pesten a konyháján minden állati eredetű összetevőt mellőző étterem.
A nyáron megnyílt GreenGorilla a fővárosban jelenleg az egyetlen olyan beülős pizzéria, ahol kizárólagosan növényi alapanyagokat használnak. Utóbbi egy vegán helyen persze magától értetődő - ez a fajta tudatosság itt ugyanakkor kiterjed a pizzériában előforduló összes, állatkísérlet-mentes mosogató és tisztítószerre, ahogyan az újrafelhasznált és lebomló csomagolásokra is. A pizzéria most a teljesen növényi eredetű étkezést népszerűsítendő kampányba kezdett, amelyből kiderül: Pesten már 125 éve is volt vegán étterem.
“Jelenleg sokan úgy gondolják, hogy a vegán életmód valamilyen múló újdonság, újkeletű divathóbort. A magunk lehetőségeivel most mi is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy eloszlassuk ezt a tévedést, és ezáltal is mind többen kedvet kaphassanak a növényi alapú étkezéshez. A múlt ismerete nélkül nincsen jövő. Ezért jelentetjük meg újra azokat az újsághíreket a pizzásdobozainkon, amelyek még Budapest vegán történelmének hajnalán keletkeztek - mondja Bíró Attila, a GreenGorilla alapítója.
Archív cikkes pizzásdoboz és lencsés pizza
A dobozokra került például a Pesti Hírlap egy 1899-es cikke, amelyből kiderül, hogy egy és negyed évszázada, “a millennium évében, 1896. május 3-ikán létesítette egy Schulz Janka nevű berlini nő a Pipa utcában az első vegetárius-éttermet.” A Pomona nevű helyről pár évvel később a Magyarország című lap már mint vegán étkezdéről emlékezik meg, mondván: “vendéglőnek elég különös, mert nemcsak szeszes italokat nem adnak benne, de húst, vagy állati termékeket sem.” Ezek az archív cikkek a GreenGorilla pizzásdobozokon most teljes terjedelmükben elolvashatóak.
A Dohány utca 88. szám alatt található GreenGorilla, amely egy szinte teljes egészében növényi táplálkozást folytató főemlősről kapta a nevét, a vegán elkötelezettségtől eltekintve a pizzasütés klasszikus hagyományait követi. A tészta készítéséhez kizárólag olasz pizzalisztet, sörélesztőt, szárított kovászt, extra szűz olívaolajat, valamint sót használnak. Erre kerülnek a saját recept alapján kreált szószok, a paradicsomos öntet és a bolognai, valamint a “nemtejfölös” alapok és persze a vegán feltétek is. Pizza alapanyagok esetében a sajt kulcskérdés: itt Hárskúti Attila kisüzemi körülmények készült, a vegán közösségben évek óta népszerű növényi sajtja olvadozik a pizzarétegek tetején. Giuseppe Cuoco, az olasz pizzaszakács pedig salernói és milánói kemencék mellett alapozta meg pizzasütő tudományát. A 125. évfordulóról megemlékezve a GreenGorillában a bolognai pizza most lencsével készül, mivel utóbbi az egyik kiemelt alapanyag volt a már említett Pomonában.
A pizzériában dolgozók egyenként is elkötelezettek az állatvédelem mellett. Közülük Bíró Attila éveken keresztül segítette a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány munkáját, a hagyományt folytatva pedig adománygyűjtő napokat is tartanak az üzletben - ilyenkor minden pizzából 500 Ft az Alapítvány számlájára kerül. A Jane Goodall Intézettel is együttműködik a GreenGorilla. Egyebek mellett úgy, hogy gyűjtőpontként funkcionál a már használhatatlan mobilkészülékek számára az Intézet által indított kampányban, megnyerhető pizzával és kisebb ajándékokkal bátorítva a telefonok, tabletek, fülhallgatók leadását. (A mobiltelefonokhoz szükséges ércet Afrikában gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve erdeiket - a készülékek újrahasznosítása világszerte ezen a kritikus problémán is igyekszik enyhíteni.)
Világszerte terjed a vegán és vegetáriánus életmód, itthon is
Az állati eredetű származékokat teljesen mellőző életmód az egész világon egyértelműen növekvő trend: az Egyesült Államokban a vegán populáció 15 év alatt 300 ezerről a konzervatív becslések szerint is 10 millióra nőtt, míg egy másik, korábbi felmérés 20 millióra tette az amerikai vegán lélekszámot. Németországban például a 18-29 évesek 11, Lengyelországban 7 százalékuk már teljesen növényi alapú étrendet követ. Itthon egyelőre nincsenek megbízható releváns adatok, a vegán táplálkozás hívei Magyarországon körülbelül a populáció 1-2 százalékát tehetik ki.
Más kultúrákban a nem feltétlenül vegán, de húsmentes étkezésnek eleve történelmi hagyományai vannak: India például a társadalmi méretekben elterjedt vegetarianizmus egyik iskolapéldája. A dél-ázsiai országban élők közel 40%-a ilyen étrendet követ, Jamaicában és Vietnámban pedig körülbelül 10% ez az arány.
A GreenGorilla kínálata a Dohány utcai üzleten kívül több ételfutár weboldalán is elérhető.