Kígyólények, vámpírok, macskaszörnyek, sárkányok, megacápák: a Szörnyek nyomában című sorozat nem csak azoknak a mondáknak a kultúrtörténetét tekinti át, amelyek elültették az emberek fejében ezeket a legendás lényeket, hanem tudományos módszerekkel azt is górcső alá veszi, hogy esetleg létezhet-e közülük néhány a valóságban is. A mitikus lényeket vizsgáló terület neve kriptozoológia, vagyis a titokban létező lények stúdiuma, az ilyen kreatúrákat pedig kriptid-nek nevezik.
A középkori ember még nagyon sok ilyen lényben hitt, a felvilágosodás azonban a képzelet birodalmába száműzte ezeket – hogy aztán posztmodern korban újra megsokasodjanak a titokzatos észlelések és beszámolók. Noha az amerikai nagylábútól a himalájai jetiig elsősorban hazánk határain túlról érkeznek ezek a jelentések, Magyarország is „büszkélkedhet” néhány kriptid-del – most ezek közül mutatunk be néhányat.
A mumus és a vasorrú bába
Az előzmények nem túl biztatók: a magyar néphit viszonylag szegény természetfeletti lényekben, a minket körülvevő, elsősorban szláv népek sokkal több mitikus lényről szóló történetet gyűjtöttek össze. Ennek oka a néprajzkutatók szerint valószínűleg az, hogy a kereszténység felvételét követően a magyarság addigi, pogány istenvilága, hitrendszere viszonylag gyorsan kicserélődött.
Néhány mitikus lény azonban fennmaradt, igaz, szinte kivétel nélkül gonosz, ártó természetűek, míg a szlávoknál és a románoknál vannak jóindulatú és igazságosztó lények is. Az egyik leggyakoribb alak a vasorrú bába, a gyerekeket elrabló és megevő, így főleg gyerekek ijesztgetésére használt boszorkány. (Több népnél is van hasonló, az oroszok például baba-jagának nevezik.) A sárkány gyík- vagy kígyószerű, tűzfújó szörnyetegként jelent meg meséinkben, általában 7 fejjel, de a Bakonyban például 24 feje volt.
A lidérc gyakran csirke formában, vagy legalábbis lúdlábbal megjelenő, de általában tüzes vagy láng alakban feltűnő démon. A mumussal szintén gyakran ijesztgették gyerekeket, külsejére azonban szinte semmi nem utal. A markolábot általában szintén nem kötötték alakhoz, ha mégis, akkor kutyához hasonló, szőrös fekete állatként beszéltek róla, amely fogyatkozáskor megeszi a Napot, Holdat, majd kihányja. A garabonciásról szintén tudjuk, hogy ember, még rongyos is, viszont varázserővel bír, amit csínytevésekre használ.
Hosszú karmok, majomarc
A modern kori magyar kriptidek-ről szóló, gyakran eléggé bizonytalan források között sokszor megtaláljuk a badacsonyi görényembert, de sokat nem tudunk róla, csak annyit, hogy büdös, néha négykézláb jár, és farkasra, görényre vagy rókára emlékeztet. Nagy valószínűséggel inkább tréfás modern népmesei alak, akárcsak a Varbói-tó szörnye, akit kifejezetten azért találtak ki a varbóiak, hogy a néhány alkalommal megrendezett Szörnyfesztivál segítségével kicsit felpezsdítsék a környék turizmusát.
A tarpai farkasemberről viszont a helyi sajtó is beszámolt. Nevezett lényt Gergelyiugornya és Vásárosnamény között 2018 őszén érkezett az első beszámoló a megyei napilaphoz, majd 2019-ben Tarpánál és Sóstóhegyen is megpillantották Bereg bundás rémét. A legjobban dokumentált magyar kriptid azonban a mátranováki fanyűvő. Legendája a ’80-as években, mátrai bányászok körében kezdett terjedni, majd 1998-ban egy iskolai csoport vélte látni Bátonyterenyén, 2001-ben pedig sátorozók találkoztak vele Mátranovákon. Azóta érkeztek „észlelések” Heréd, Pécel, de még az Újpest melletti Farkaserdőből is. A feljegyzett beszámolók szinte megegyeznek a lény kinézetét illetően. Nagyjából 2 méter magas, végtagjai és karmai hosszúak és vékonyak, testét csapzott fehér szőrzet fedi. Arca emberi, bár kissé majomszerű, két lábon mozog, ám négy lábra ereszkedve gyorsabb. Sokan fákon látták, de egyes elméletek szerint barlangi életmódot folytat, s nagyrészt éjszaka mozog az erdőben. A zseblámpa fényétől szinte mindig megrémül.
Hogy a mátranováki fanyűvő létezik-e, nem tudjuk eldönteni. A jetiről és a nagylábúról azonban minden megtudhat a Szörnyek nyomában – a legjobb részekből, november 23-tól hétfőnként 20 órától.
