napja 
 

A Zöld Pardonról írt dalt a visszatérő Junkies (Programajánlók - Muzsika)
A Zöld Pardonról írt dalt a visszatérő Junkies

Csaknem egyéves kihagyás után koncertezik újra a Junkies, szeptember 20-án a Zöld Pardonban lépnek fel. A zenekar több meglepetéssel is készül az estére: először lesz élőben hallható új daluk, a Nincs Pardon, amit a ZP kálváriája ihletett. A fiúk épp ezért a számhoz készülő klipet is ott forgatják majd. Aki nem bírja kivárni az élő premiert, figyelje a Zöld Pardon blogját: a róluk (is) szóló dalt ugyanis pár nappal a fellépés előtt ezen a fórumon mutatja be az együttes.

Nemcsak az új szerzemény lesz a különlegessége az épp lemezt készítő Junkies estéjének: a fiúk újragondolták a repertoárjukat is.

– Kicsit ellentmondásos lesz a koncert, mert előveszünk olyan dalokat is, melyek valamiért a háttérbe szorultak eddig. Másrészt a kihagyhatatlan nóták is el fognak hangozni, a Facebook oldalunkon végzünk közvélemény-kutatást, hogy mit szeretnének a legtöbben hallani. Azt is figyelembe vesszük természetesen, hogy ott melyik dalokat említik – árulta el Szekeres András énekes. -  Kevesebbet lehet majd minket látni élőben, de cserébe nagyszabású bulikat tervezünk, ebből lesz az első a nagy visszatérő koncert 20-án. Idén lett a csapat 18 éves, eddig sose tartottunk igazán nagy szünetet.

A koncertre 400 forint a belépő. Részletek: www.zp.hu

 
<<< visszalépés
Jelenleg 4 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat