November 8-án megnyílt a kiállítás, ahol a látogató pont úgy érezheti magát, mint Howard Carter felfedező 98 éve, amikor megpillantotta egy pislákoló gyertya fényénél Tutanhamon sírkamráját. A csütörtöki megnyitón a résztvevőket az est háziasszonya Epres Panni köszöntötte, az egyik díszvendég, Tatár Csilla pedig elárulta, hogy rajong az egyiptomi fáraók koráért.
Tutanhamonra – aki csupán 8-9 éves lehetett, amikor trónra lépett, és 19 évesen már meg is halt – nem vezetői képességei miatt emlékezünk, hiszen fiatal kora miatt mások vezették a birodalmát. Fáraóként azért lett híres, mert nyughelyét nem találták meg a sírrablók, így múmiája és a vele eltemetett kincsek mind megmaradtak az utókor számára. Howard Carter egyiptológus megszállottan kutatott, míg 1922-ben rábukkant a sírkamrára. Tutanhamon sírkamrája jóval kisebb, mint a Királyok Völgyében található többi fáraósíré. Valószínűleg, hogy eredetileg nem is a 18 vagy 19 éves korában elhunyt fiatal fáraónak, hanem az udvarhoz közel álló más főrangú személynek építhették. Az építmény mindössze egyetlen folyosóból, egy előtérből, az ebből nyíló díszes sírkamrából, valamint két mellékkamrából áll.
A tárlat – amelyet méltán neveznek a kiállítások királyának – azt az élményt adja át, hogy milyen látvány tárult a régész szeme elé, amikor belépett a sírkamrába. A több mint ezer lelet életnagyságú hiteles rekonstrukciója és a díszletek révén megtapasztalhatjuk az érzést, milyen is a túlvilágra áthajózó Tutanhamon misztikus világába belépni. Igazi felfedezőnek érezhetjük magunkat; nem csupán a 3300 éves egyiptomi kultúrát és egy érdekes egyiptomi korszakot ismerhetünk meg, hanem a 100 évvel ezelőtti régészeti aranykor világát is. A 2200 négyzetméteres kiállítás igazi kalandot ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt: interaktív sarkok, audiovizuális és hologramtechnológiai újítások teszik még izgalmasabbá a látogatást.
„Gyerekkorom óta érdekel minden, ami az egyiptomi fáraók világához köthető, így csodálatos élmény volt végigjárni a termeket. A kiállító teremben lélegzetelállító tárgyak és díszletek között szinte éreztem Tutanhamon szellemét” – árulta el elragadtatva Tatár Csilla a megnyitó után.
A kiállítás egyik meghívott vendége lesz Záhi Havássz régész, aki nemrég kutatócsapatával egy olyan sírhelyet is feltárt, amelynek bejárata nagyon hasonlít Tutanhamon fáraó 1922-ben, Luxorban felfedezett híres sírjának bejáratához. Az egyiptológus Budapesten Tutanhamon titkain kívül a jelenlegi felfedezésről is elárul majd részleteket.
A mostani a JVS Group Magyarország ötödik sikerkiállítása; korábban a Titanic, a BODY, A világ múmiái és Az Inkák aranya nagyszabású produkciókat is elhozta Budapestre.
„Nagy öröm számunkra, hogy Budapestre is elhozhattuk ezt az exkluzív kiállítást, és megmutathatjuk ezeket a magával ragadó tárgyakat és légkört a magyar közönségnek is. Közelebb vihetjük a fáraók titokzatos kultúráját a látogatókhoz, így a garantáltan maradandó élmény mellett új tudással is gazdagodik, aki eljön.” – mondta el Bátyi Dániel, a JVS Group Magyarország Kft. vezérigazgatója.
A Tutanhamon rejtélye és kincsei című tárlat 2020. március 1-ig tekinthető meg a budapesti Komplexben, a Király utca 26. szám alatt.
Jegyek online itt: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/tutanhamon-rejtelye-es-kincsei-kiallitas-budapest-komplex-534528/event.html