Cseke Katinka fogyásának híre nők ezreinek adott erőt és reményt az elmúlt időszakban. A színésznő bókok százait seperte be, és eldöntötte, hogy szeretne segíteni minél több fogyni vágyó sorstársának, hiszen ő már tudja: egyedül nem megy! Katinkát barátai mindvégig támogatták az úton, most pedig elismerően nyilatkoznak a csodálatos változásról. Fésűs Nelly, Köllő Babett, Polgár Tünde és Vámos Erika sem hagyta szó nélkül barátnője sikersztoriját.
Közel 30 kilótól szabadult meg Cseke Katinka egy indiai gyógynövény-kivonatnak köszönhetően, amit Singh Viki ajánlott a színésznőnek. A Jóban Rosszban sztárját sok barátja támogatta az elmúlt időszakban, így Köllő Babett is akivel Katinka szoros barátságot ápol.
„Kevesen tudják, de évek óta Katinka az egyik legjobb barátnőm. Végigéltem vele nehezebb időszakokat is, amikor nem volt elégedett magával, és most azt látom, hogy szárnyal. Nagyon érdekes, hogy minket, nőket mennyire befolyásol, hogy hány kilót mutat a mérleg. Azt látom, hogy mióta Katinka lefogyott, máshogy látja a világot, önmagát. Mintha kicserélték volna” – magyarázta Babett. – „Az is érdekes, hogy viszonylag könnyen ment neki a fogyás, kapkodja a kis tablettáit, olykor edzeni elmegy, és beállt az étrendje is. Már nem látom, hogy előadás előtt több szelet csokit eszegetne” – nevetett a színésznő.
Hasonlóan vélekedik Polgár Tünde is, akit Babett mutatott be Katinkának, és azonnal megtalálták a közös hangot.
„A nyáron nagyon sok időt töltöttünk Katinkával, végig éltük vele a fogyást, és mindenben támogattuk. Azt gondolom, hogy fantasztikus átalakuláson ment keresztül, nagyon büszke vagyok a rá. Természetesen a jövőben is mindig számíthat rám, továbbra is támogatni fogom ezen az úton” – jelentette ki a luxusfeleség.
Fésűs Nelly a siker egyik titkát abban látja, hogy az Ázsia Expresszben való szereplés szemléletváltást hozott Katinka életében.
„Tavaly Katinka elmondta, hogy a legfőbb célja a realityben való szerepléssel, hogy lefogyjon. Többezer kilométerre az otthonától, nomád körülmények között ez el is indult. Ez akkora erőt adott neki, hogy miután hazatértünk, ezúttal nem adta fel, mint korábban és a kitartásának köszönhetően érte el ezt a rendkívül látványos eredményt” –mesélte a színésznő. Vámos Erika nemrég a műsorában is forgatott Katinkával egy riportot a fogyásának történetéről.
„A Több mint TestŐr műsorvezető-producereként számos nagy fogyás szemtanúja voltam az elmúlt években, de azt kell mondanom, Katinkáé az egyik legnagyobb teljesítmény. Ő az egyik legőszintébb ember, akit ismerek, az elmúlt években nem egyszer beszélt róla, hogy küzdelmet folytat a kilókkal, most pedig olyan eredményt ért el, ami maximális elismerést érdemel. Teljesen kivirult, visszatért az önbizalma, és újra jól érzi magát a bőrében! Mi ez, ha nem siker” - tette hozzá Vámos Erika.