4 nagyarany, 73 aranyérem, 87 ezüstérem, 6 champion díj, 3 „nevező ország legjobb bora”, 7 „legjobb fajtabor” díj, „legeredményesebb családi pincészet” díja, „legeredményesebb fiatal borász” díja, a „VinAgora új felfedezettje”, a „legegységesebb pontozással odaítélt aranyérem” díj - ez az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny eredménye.
Az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny nagyon jó hangulatban zajlott, hiszen a bírálók legtöbbször barátként üdvözlik egymást egy-egy nemzetközi borversenyen. Már az első órától egy hullámhosszon dolgoztak a szakemberek, ami nagy dolog egy ilyen volumenű borversenynél. A szigorú munka egyetértésben zajlott, a versenyre érkező hazai és külföldi bírálók szerint az idei mezőny nagyon erős és kiegyenlített volt. Három napon át zajlott a zsűrizés, a délelőtti munka után a vendégek megismerhették Eger városát és néhány környező borászatot. Rengeteg érmet oszthatott volna ki a zsűri, de a szabályzat szerinti 30%-os éremkorlát miatt alakítani kellett a ponthatárokat. Sok bor magas pontszámot ért el, ám idén mégsem kaphatott érmet.
A néhány hete Egerben megrendezett VinAgora Nemzetközi Borversenyre 545 nevezés érkezett 13 országból. Többek között Ausztrália, Brazília, Libanon, Montenegro, Oroszország, Tajvan és Uruguay is szerepelt hazánkon kívül a nevező országok sorában. Az összesen 50 főből álló nemzetközi zsűri keményen dolgozott, hogy tudása szerint a legjobb döntést hozza meg a négy nap alatt.
Talán minden borász számára legfontosabb a Champion díj, hiszen az adott kategória 5 legmagasabb pontszámot kapott borát a zsűri az utolsó napon újra értékeli, és egymással párhuzamosan összekóstolva kiválasztja a legjobbat.
Legjobb csendes fehérbor: Garamvári Szőlőbirtok Lellei Irsai Olivér 2017
Legjobb rosé: Molnár Borház Paulus Rozé 2017
Legjobb csendes vörösbor: Thummerer Pincészet Rébus Egri Cuvée Superior 2012
Legjobb pezsgő: Garamvári Szőlőbirtok Brut Nature 2015
Legjobb természetes édes bor: NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsonyi Szürkebarát 2015
Legjobb botrytiszes bor: Pauleczki-Vin Szőlőbirtok és Pincészet Tokaji Muscat Lunel Aszú 6 puttonyos 2000
Pontszám alapján a legjobb magyar fajtaborok a következők:
Chardonnay: Hilltop Kamocsay Prémium Chardonnay 2016
Furmint: (holtverseny miatt 2 bor) Kovács Nimród Winery Furmint 2015, Pajzos Megyer Furmint Selection 2015
Olaszrizling: Schieszl Borház Nagykút Olasz rizling 2017
Pinot noir: Haraszthy Pincészet Pinot noir Rosé 2017
Kékfrankos: Fritz Borház Szekszárdi Kékfrankos Prémium 2013
Cabernet sauvignon: Egri Korona Borház Selection Egri Cabernet Sauvignon 2013
Merlot: Gere Tamás és Zsolt Pincészete Merlot Válogatás 2012
Ha egy külföldi országból legalább 15 minta érkezik, akkor a nevezett minták közül a legmagasabb pontszámot elért arany érmes bor különdíjban részesül, ezt idén az alábbi pincészetek borai kapták:
Olaszország: TorreVento ’Since 1913’ 2016
Románia: Cotnari Grasa de Cotnari 1985
Szlovákia: Ostrozovic Tokajska vyberova esencia 2000
A VinAgora Borverseny különdíjai:
Csonka és Fiai Kft különdíja a legeredményesebb családi pincészetnek:
Gál Szőlőbirtok és Pincészet (5 arany- és 2 ezüstérem)
A Volkswagen Haszonjárművek különdíja a legeredményesebb fiatal borásznak:
Mogyorósi Lajos – Paulus Molnár Borház (a verseny legjobb roséja Champion díj, 2 aranyérem, 3 ezüstérem)
A VinCE Magazin különdíja VinAgora felfedezettjének:
NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (Champion díj a legjobb természetes édes bornak)
A VINOFED különdíja a legegységesebb pontozással odaítélt aranyéremért:
Varga Pincészet Aranymetszés Friss Olasz rizling 2017