Badacsony a New Yorkban
A Badacsonyi Borvidék színe-java hetedik alkalommal mutatkozik be a „Világ Legszebb Kávéházában”, az impozáns New York Palotában április 14-én, ezúttal a Róma teremben.
- Hetedik alkalommal kerül sor a rendezvényre, ezért azt gondoltuk, itt az ideje a megújulásnak – mondta Váli Péter, a szervező Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület részéről, akik a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászainak aktív közreműködésével szervezik meg a borvidék bemutatkozását.
A nagy, borvidéki kóstoló marad a New York Palotán belül, de új helyszínen, a Róma teremben rendezik meg, és a Badacsonyi Borvidék borászatai mellett újdonságképpen bemutatkoznak a desztináció települései, szálláshelyei, vendéglátóhelyei, programhelyszínei és egyéb szolgáltatói is.
Kitűnő alkalom ez, hogy az érdeklődők megismerhessék a helyi termelőket, a borász szakma kiemelkedő képviselőit, kérdéseikre közvetlenül kapjanak választ tőlük. A kisebb borászatoktól a legnagyobbakig, a kézműves termelőktől a nagy pincészetekig mindenki jelen lesz, hogy az általuk kínált válogatott borok kóstolása, és a velük való beszélgetés által elevenedjen meg a Badacsonyi Borvidék hangulata.
A részletekről a "bővebben" szóra kattintva olvashat.
Idén is mesterkurzusok színesítik a rendezvényt érdekes témákkal, előadókkal és izgalmas borokkal.
14 és 16 óra között a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják a borászatok és a kiállítók, 16 órától minden borkedvelőt vár az exkluzív borkóstoló, mindössze 6900 Forintért.
A helyszínen már csak korlátozott számban lehet belépőt vásárolni 7900 Forintos áron.
Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra március 12-től lehet elővételben vásárolni a www.kostolo.badacsony.com oldalon.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1975464752703166/