napja 
 

Színház a színházban (Programajánlók - Színház)
Színház a színházban

A Thália Színház Premierajándék című legújabb darabja a nézők szeme láttára jut el az asztalra tett példánytól a tapsig. Csak Önöknek, csak ma este: kizárólag a legmulatságosabb pillanatok és a legigazabb érzelmek! A Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Minden, amin Ön nevet, és amin ők nevetnek – és ami a jelen lévő rendezőt, Csányi Sándort ihleti és bolondítja. 

Igen, jól értik. Csányi Sándor a rendező szerepében a színpadon, és Csányi Sándor a produkció rendezőjeként. A színház művészeti vezetőjét pár éve foglalkoztatja a gondolat, milyen a rendezői székben ülni. A szerencse hozta úgy, hogy Hamvai Kornél segítségével sikerült rátalálnia egy olyan darabra, ami elképzeléseinek is megfelel és a színház művészeti koncepciójába is beleillik.

 Az alapmű, a Lady Windermere legyezője Oscar Wilde első nagy színpadi sikere (1892). Társasági vígjáték a londoni felső tízezer világából, ahol a szellem egyenlő a szellemességgel, és az érzelmek határait is az illemtan jelöli ki. De Wilde, miközben könnyed és virtuóz humorral ezt megmutatja, láttatja azt is, hogy a mindent jelentő látszat mögött igazi emberek vannak…

 A két női főszerepet Schell Judit és Tóth Eszter alakítja. Mrs. Erlynne (Schell Judit) elbűvölő nagyvilági hölgy, aki rabul ejti a férfiakat és a nők irigylik. Fájdalmas sorsot hordoz magában, saját régi, megbocsáthatatlan hibáját. A fiatal Lady Windermere (Tóth Eszter) boldog házasságban él, egy kisgyermek édesanyja, a társaság szeme fénye… Az elvek, az etikett és saját jólelkűsége helyes úton tartják, az élete hibátlan. De kell valami, és jön valami: kétely, ijedtség, váratlan döntés, vívódás, a másik ember, az ellenség megértése – hogy a szűk, gyermeki tökéletességből felnőtté váljon.

Ha csak ez a két főszerep lett volna, amelyek így megtalálják a Thália két fontos színésznőjét, érdemes lett volna műsorra tűzni a darabot. De ráadásul varázslatosan humoros és szívmelengető az egész mű.

„Wilde talán legtöbbet idézett mondása ebben a darabban hangzik el: „Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem”. Mi is így vagyunk azzal, hogy az elejétől végéig lejátszott darab mellett az előadásban a próbafolyamatba is betekintést adunk. A néző kíváncsiságát, ami az előadások mögötti színházi létre irányul, és amit legközelebbről a nyilvános próbák kölcsönös örömén és sikerén érzünk, szeretnénk kielégíteni. Nagy kísértés, hogy a néző jól szórakozzon, velünk legyen – nem is tudunk ellenállni. És nagy kísértés magunknak is kicsit dokumentálni, megtartani egyszer az utunkat a darabhoz, egymáshoz és a közönséghez. Wilde műve nagyon alkalmas erre, frivol, bűbájos, sokféle karaktert felvillantó, inspiráló – és elég rövid.”

(Hamvai Kornél – a Thália Színház irodalmi vezetője)

Szereplők: Tóth Eszter, Bán Bálint, Schell Judit, Mózes András, Szabó Erika, Tamási Zoltán, Vida Péter, Fodor Annamária, Domokos László és Csányi Sándor.

Az előadás rendezője Csányi Sándor.

A bohózatot 2017. december 2-től láthatják a Thália Színház Nagyszínpadán.

 

 
<<< visszalépés
Jelenleg 3 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat