napja 
 

Minden rendű emberi dolgokhoz (Programajánlók - Színház)
versszínház ? felhanggal, a költészet napja tiszteletére
Minden rendű emberi dolgokhoz

A legszebb verseivel és egy formabontó előadással tiszteleg a Költészet Napján a Holdvilág Kamaraszínház József Attila előtt. József Attila születésnapja, a Költészet Napja. idén egy többszereplős, a költő munkásságát felölelő darabbal készült a Holdvilág Kamaraszínház, aminek a székhelye az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban van. Az előadás nagyon meghitt, hiszen a színészek, a nézők között játszanak, a színpadon.

A darab rendezője, Koltai Judit így vall az előadásról:

-Tiszteletünk és szeretetünk kifejezése ez az előadás. Kevés olyan költőnk van, mint ő. Vad és szertelen, olykor szemérmetlen, mégis legbelül egy szemérmes, szeretetre éhes kisgyerek. Akinek versei utat mutatnak a mai kor emberének is, s olyan magas hőfokon égnek, mint ahogy ő élte lelki viharoktól sem mentes, fájdalmasan rövid életét.

Az előadás olyan kérdésekről szól, amik mellett ma sem mehetünk el szótlanul - tette hozzá a rendező.

-Döbbenetes, hogy mennyire a mához szólnak József Attila versei. Minden sora szíven üt, hiszen örökérvényű igazságokat hordoznak. Ezért a XXI. század embere éppúgy a sajátjának érzi, érezheti őket és meríthet belőlük, mint a kortársak, a XX. század elején. „Egymás nélkül senkik sem vagyunk”- írja. Mennyire igaz, nem? És mégis milyen könnyen tudunk bűnbakot találni ahelyett, hogy együttműködő társakat keresnénk.

A költő is őket kereste egész életében…

”Egyedül voltam én sokáig.

Majd eljöttek hozzám sokan.

Magad vagy, mondták; bár velük

voltam volna én boldogan.”

Szenvedett a meg nem értéstől, talán mert kristálytisztán látta értékeit. A „Születésnapomra” című versében például így ír: „Én egész népemet fogom

                                                 nem középiskolás fokon

                                                         taní-

                                                         tani!”

A versek, a dalok, az effektek, az élőzene valamint a vetítés és a világítás emeli színházzá előadásunkat, reményeink szerint.

 -A darabnak különös intimitást kölcsönöz az is,  - mivel limitált a nézőszám, - hogy a közönség is a színpadon van. Akarva akaratlan együtt lélegzik a színészekkel, szinte szó szoros értelemben. És fontos is ez az intimitás, hiszen az előadásban szereplő versek nagy része is „belülről” szól… Ahogy József Attila versei általában… 

Szereplők: Balatoni Dóra, Csernák Norbert, Jeges Krisztián, Koltai Judit, Kovács Andrea, Kókai János

Előadás: április 10. Hétfő 19:30.Helyszín. Angyalföldi József Attila Művelődési Közpon

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat