Eltűnt. Egy illanás volt az estében. Helyébe üresség jött.

 Néztem, vártam volna még. De ez pont az volt, aminek lenni akart. Se több, se kevesebb.

 Azon közé a színdarabok közé emelkedett, melyeket nem elég egyszer megnézni.

 Látni kell, érezni. A Holdvilág Kamaraszínház bebizonyította, hogy igenis, kell ez a fajta színjátszás. Az erő, ami nem nyomja el az érzelmeket, az érzelmek, amik pusztán csak érzelmek.

Sokan vártuk és sokat vártunk. Többet kaptunk, annál, amit vártunk. Jóval többet.

Egy feszes, dramaturgiailag is jól felépített, jól rendezett, néha az alternatív színház stílusait is visszahozva, egy élhető teret betöltve jutott a katarzis élménye.

Ennél sokkal prózaibb, szinte emészthetetlen darabra vártam, mit nekem versszínház.

 Hát micsoda dolog, hogy csak versek vannak benne?

 És van, aki áttört ezen a szinte csodálatos határon, ami a verset és a színházat egybe forrasztja.

Koltai Judit rendezése mindenre rácáfolt. Nem csak versszínház volt, hanem színház, zene, igazi műélvezet. Hogyan tudott kapcsolódni a zenészekkel a vers, hogyan derült, ki néhány művészről, hogy nem csak remekül értenek a színészi mesterséghez, de kiválóan zenélnek. Kiválóan énekelnek.

Kiemelkedő arcát mutatta meg az ifjú Csernák Norbert és Kókai János (nem ifjú, de remek művész). Nem csak a zene miatt emeltünk bárkit is, de a zene még többről is szólt. Összekötött Segítette a darabot, a színészek munkáját. Sokkal hozzájárult a darab sikeréhez. 

Ez az apró kis színház megmutatta vasárnap este, hogy igen szükségünk van azokra, akik másképp gondolkodnak a színházról. Szükségünk van azokra akik gondolkodnak a színházról. És azokra, akik értenek a színház csináláshoz.

 Koltai Judit és társulata ért valamihez. Amivel mindannyian közelebb kerülünk egymáshoz.

Maga a varázslónő!

Közreműködtek: Balatoni Dóra, Csernák Norbert, Jeges Krisztián, Koltai Judit, Kovács Andrea, Kókai János. Zongoránál: Varga Zoltán. Zene: Csernák Norbert, Haik Viktória, Kókai János, Varga Zoltán

Rendező, látvány: Koltai  Judit