napja 
 

Magyar Ízek Utcája (Programajánlók - Lakoma)
augusztus 20-21. a Várkert Bazár előtt
Magyar Ízek Utcája

Az augusztus 20-i Szent István napi ünnepségek kísérőrendezvényeként idén hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Ízek Utcáját. Idén is két napon át, 20-án és 21-én lehet végigkóstolni az ország terményeiből készített finomságokat.

A gasztronómiai rendezvény célja, hogy válogatott, minőségi magyar alapanyagokból készült élelmiszereket és ételeket mutasson be, a hazánkban élő nemzetiségek ételeinek felvonultatásával. Számos őstermelő is képviselteti majd magát lekvárokkal, gyümölcslevekkel, húskészítményekkel, sajtokkal, kézműves sörökkel, borokkal, pálinkákkal. A vendéglátósok standján meg lehet majd kóstolni a sokácok szabadtűzön, cserépedényben főtt babos ételét, a szatmáriak paradicsomosan, tört kukoricával készült töltött káposztáját és kötött tésztalevesét, a felvidéki káposztalevest és mákos pogácsát, de lesz sült malac és hal, marha- és birkapörkölt,sparhelten sült lepény, rózsalángos, szürkemarha burger, kolbice és pityókatekerentyű is.

A Magyar Pékszövetség a hagyományokhoz híven idén is egy kovászos, újbúza lisztjéből sütött kenyeret kínál az ünneplők asztalára. A Magyarország Tortája verseny győztes süteményének bemutatása idén is kiemelt program lesz. Az Őrség Zöld Aranya fantázianevű torta Szó Gellért salgótarjáni cukrász alkotása, tökmagolajjal és mandulaliszttel készült, fehércsolokoládéval és málnazselével. 

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny idei győztesét, az „Áfonya hercegnő tortája” elnevezésű édességet a Tortavár Cukrászda cukrásza, Pechtol Zsolt készítette. Az egészséges életmód híveinek nagy kedvence lehet, és cukorbetegek is fogyaszthatják akár kis étkezésként, vagy ebéd mellé desszertként. Augusztus 20. az első alkalom, amikor az érdeklődők megvásárolhatják a Magyarország Tortája és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét a Várkert Bazárnál, de ezt követően országszerte számos cukrászdában is árusítják majd. Az árusítóhelyek listája augusztus közepétől elérhető a www.cukraszat.net és a www.egycseppfigyelem.hu oldalakon. A győztes torta receptje pedig augusztus 20-tól az alapítvány weboldaláról tölthető le.

 
<<< visszalépés
Jelenleg 2 olvasó böngészik a portálon
  Rólunk Kapcsolat