A magyarok egyik legkedveltebb úticélja volt Jordánia 2000 és 2005 között, amikor a jordán király támogatásának hála, nagyon olcsó utakat tudtak kínálni az irodák. A támogatás megszűnésével a magyar utasok elmaradtak, tavaly csak pár ezerre volt tehető ebbe a közel-keleti országba látogatók száma. Ezen szeretne változtatni a Jordán Turisztikai Hivatal, amelynek képviselői most Budapestre látogattak. Abed Al Razzaq Arabiyat ügyvezető igazgató elmondta, hazája a béke szigete a háborúk sújtotta Közel-Keleten, kiemelte országuk stabilitását, biztonságosságát és könnyű megközelíthetőségét. Jordánia számos könnyítést tett a turizmus fellendítése érdekében, ezek egyike, hogy az aquabai repülőtérre érkező magyarok azonnal és ingyenesen kapják meg a vízumot. Folynak a tárgyalások a Wizzairrel is egy aquabai járatnyitásról, erre legkorábban 2016 tavaszán kerülhet sor.
Jordániát mindenképp érdemes fölkeresni, hiszen a három kontinens találkozásánál fekvő, egész évben mérsékelt klímájú állam kicsi méretéhez képest nagyszámú látnivalót kínál, köztük 21 ezer bejegyzett műemléket. A történelmi emlékhelyek legfontosabbika Petra, a sivatagban megbújó ősi sziklaváros. Az É-on fekvő Jerash Róma után a legjobban megőrzött római kori település. Bibliai helyszíneket is felkereshetünk, vagy a fürdésre télen is alkalmas Holt-tengert, az Aquabai-öböl búvárparadicsomait, az ország hat nemzeti parkját, köztük a sivatagos Wadi Rumot.